Ámokfutót fogtak a rendőrök Gyulánál

Vágólapra másolva!
Három rendőrautó tudta csak megállítani azt a német autót, amely nagy sebességgel, a sávok között cikkcakkozva száguldott kedd hajnalban Gyula határában.
Vágólapra másolva!

Ámokfutó autóst tartóztattak fel a rendőrök Gyula határában kedd hajnalban. Egy német rendszámú személygépkocsit vezető nő nagy sebességgel ingázott az úttest jobb és bal sávja között, több autóst veszélybe sodorva - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Az ámokfutó sofőr a rendőri jelzésre sem reagált, végül hajnali fél öt körül három autóval sikerült megállásra kényszeríteni. Jelenleg vizsgálják, hogy a nő fogyasztott-e alkoholt, vagy kábítószert, illetve hogy a járművezetéshez megfelelő-e az egészségi állapota - közölte a sajtószóvivő, hozzátéve: közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak nyomozást a gépkocsivezető ellen.