Gyilkostól félnek a gödöllői egyetemisták

Vágólapra másolva!
A hétfői gyilkosság után a Szent István Egyetem körlevelet küldött a diákoknak, hogy ne járjanak egyedül a környéken.
Vágólapra másolva!

Egy fiatal, 18 és 25 év közötti férfit keres a rendőrség a hétfői, domonyvölgyi gyilkossággal összefüggésben. A Blikk rendőrségi információi szerint a férfitól DNS-mintákat találtak a Miskolc közelében elhagyott autóban. A rendőrség a honlapján közzétette a gyanúsított fantomképét is.

"Ismertem az áldozatot, egy sárga színű Opel Corsája volt. Az évfolyamtársaim szerint kikanyarodott az iskola elől, és várakozott a kocsisorban, amikor beszállt mellé a férfi. A kereszteződésnél nem a szokott útvonala felé tért le, hanem az ellenkező irányba" - mondta a Blikknek egy diák, aki szerint azóta rettegnek az egyetem női dolgozói és diákjai.

Az iskola vezetősége körlevélben figyelmeztette a hallgatókat a veszélyre, és azt kérték, hogy fokozott körültekintéssel, ha lehet, párokban vagy csoportokban közlekedjenek, amíg a rendőrség el nem fogja a tettest - írja a lap.

Az [origo] egyik olvasója arról számolt be, hogy Gödöllőnél, az autópálya le- és felhajtóhoz több rendőrautót is kirendeltek, de Kerepesen is több, láthatósági mellényben lévő rendőr figyeli a forgalmat, feltehetően a gyilkosság gyanúsítottját keresik.

A rendőrségi tájékoztatás szerint hétfőn találták meg egy nő holttestét Domonyvölgynél. A megyei rendőrség emberölés bűntette miatt folytat eljárást, miután az orvos szakértő megállapította, hogy az elhunyt halálát idegenkezűség okozta.