Felmentést kért a bíróságtól a Mal Zrt. környezetvédelmi vezetője, akit a vörösiszap-katasztrófa harmadrendű vádlottjaként pénteken hallgatott meg a Veszprémi Törvényszék. A vádlott azt mondta, semmit nem tehettek a katasztrófa megakadályozása ellen, majd sírva fakadt.

Ártatlannak vallotta magát a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa perének harmadrendű vádlottja, a Mal Zrt. környezetvédelmi vezetője. A vádlott, F. Józsefné a pénteki tárgyaláson azt mondta, hogy szerinte már az átszakadt tározó megépítésekor kódolva volt a katasztrófa, vallomásának felolvasása közben pedig elsírta magát.

A Veszprémi Törvényszéken tartott pénteki tárgyaláson F. Józsefnét halált előidéző gondatlan közveszélyokozással, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozással, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétségével, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolták.

F. Józsefné az ellene felhozott vádakat megalapozatlannak nevezte a bíróságon felolvasott vallomásában, hangsúlyozva, hogy minden tevékenységet az engedélyekben meghatározottak szerint végeztek. A környezetvédelmi vezető vallomásának felolvasása után a felmentését kérte a bíróságtól.

Az ügyészség a Mal Zrt. ajkai telephelyén, a 10-es számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében több bűncselekmény miatt emelt vádat 15 ember ellen. Az ügy elsőrendű vádlottja B. Zoltán, az ajkai timföldgyár vezérigazgatója, a másodrendű vádlott D. József vezérigazgató-helyettes, a harmadrendű vádlott F. Józsefné környezetvédelmi felelős. A vádlottak között több divízióvezető és igazgató mellett környezetvédelmi felelősök és diszpécserek szerepelnek.

A per október 15-én a másodrendű vádlott D. József vezérigazgató-helyettes meghallgatásával folytatódik, a bíróság a pénteken közölt tárgyalási menetrend szerint 2013 februárjában helyszíni tárgyalást tervez tartani.