Részt vett az összetartozás emlékművének avatásán Orbán Viktor Ópusztaszeren, ahol azt mondta, hogy a jövő Európájában csak az erős nemzetek maradhatnak talpon.

A nemzeti összetartozás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Orbán Viktor szombaton Ópusztaszeren. A miniszterelnök Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotásának, a Nemzeti Összetartozás Emlékművének az avatásán elmondta: a szobor arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyarnak.

Hozzátette: a magyar világnemzet, hiszen az ország határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ráadásul milliók kerültek ezeréves szálláshelyükön kívülre, így azért, hogy erős politikai közösség jöjjön létre, szükség van az összetartozás megerősítésére.   

Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra és olvassanak a jelekből" - mondta.

A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 centiméter magas bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkőoszlop tetején. A körszobor az emlékpark szinte minden pontjáról látható.