Nem tudják fizetni a segélyeket Esztergomban

2012.10.03. 12:40

400 millió forintot inkasszáltak az esztergomi önkormányzat számlájáról, így a polgármester szerint a város fizetésképtelenné vált. Ha nem tudnak megegyezni az állammal, akkor Tétényi Éva szerint télen fűteni sem tudnak majd.

Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált, mert az inkasszó kifizetéséig semmiféle önkormányzati feladatra nem lehet pénzt fordítani - közölte a polgármester szerdán. A független Tétényi Éva elmondta, szerdától az érintettek nem kaphatják meg az átmeneti segélyeket, nincs fedezet a kiskorú gyermeket nevelők részére a gyerekek étkezetési díjára. Az önkormányzati bérlakások egy részében a város fizeti a közüzemi költségeket, a fizetésképtelenség miatt előfordulhat, hogy télen nem lesz fűtés, víz és áram ezekben az ingatlanokban.

A polgármester hozzátette, az intézmények működése és a bérek december végéig biztosítva vannak, a többi feladat ellátására azonban a város kasszájában nincs fedezet, és nagyobb bevételekre csak márciusban számíthatnak.

Tétényi Éva szerint minden esztergomit érint, hogy a város nem tudja fizetni a közvilágítást, a szemétszállítást és a téli útüzemeltetést. Az önkormányzat nem tudja elvégeztetni az óvodák fűtési rendszerének karbantartását sem, amely az 1175 óvodás korú gyermek felét érinti.

A kormány segítségére várnak

"A kormányon múlik, hogy hagyja-e továbbra is a város romba döntését, avagy azonnali segítséget nyújtva szakmai és pénzügyi megállapodásokat köt a bajba jutott esztergomi önkormányzattal" - jelentette ki. A polgármester emlékeztetett rá, hogy korábban többször előterjesztette: a képviselők éljenek felterjesztési jogukkal, és kezdeményezzenek tárgyalást a kormánnyal, azonban erre a fideszes többség nem volt hajlandó. Mint ahogy arra sem, hogy egy újabb adósságrendezési eljárás kezdeményezését támogassák - fogalmazott Tétényi Éva.

Zoltai Dániel (Fidesz), a pénzügyi bizottság tagja az MTI megkeresésére elmondta, hogy a Fidesz képviselőcsoportja a város hitelezőivel korábban megegyezett, hogy 580 millió forintnyi adósság kifizetését decemberre halasztják, így az állami inkasszó után is lenne a városnak 180 millió forintja.

A képviselő emlékeztetett rá, hogy a polgármester szeptember végén a fizetési határidő előtt hét nappal 880 millió forintot utalt el a hitelezőknek, értelmetlenné téve ezzel a Fidesz-frakció tárgyalásait és kezdeményezését.

KAPCSOLÓDÓ CIKK