A birkák bejöttek, ő nem - a felakasztott juhász története

Solt, juhász, Hegedűs József, verés, akasztás, riport, tanya
Vágólapra másolva!
Solt környéken sok a lopás, egy család mégis kint hagyta a traktorát, hogy időt spóroljon. A traktor reggelre eltűnt, egy helybéli szerint így indult egy juhász megverése és felakasztása. A juhász megnevezte támadóit - köztük egy börtönőrt -, a rendőrség szerint volt is, aki gyanúsítható lett volna, de az esetet átvevő ügyészség mégis ismeretlen tettes ellen nyomoz. A juhász még kórházban van.
Vágólapra másolva!

Négy bordája eltörött, kilukadt a tüdeje, leállt a veséje, és egy hónapig mesterségesen kellett altatni azt a juhászt, akit augusztus elején vertek el és akasztottak fel Solt közelében egy erdőben. A juhászról a támadói azt feltételezték, hogy köze lehetett a traktoruk eltűnéséhez. A nyomozást jelenleg a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség folytatja önbíráskodás és más bűncselekmények alapján.

A két hónapja húzódó ügynek egyelőre nincsen gyanúsítottja, az ügyészség szóvivője az [origo]-nak azt mondta, hogy mivel nincs megalapozott gyanú, ezért ismeretlen tettes ellen nyomoznak. Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy a juhász név szerint megnevezte támadóit, és a rendőrség is arra jutott, hogy a közeli büntetés-végrehajtási intézet egyik korábbi munkatársának is köze lehetett a juhász megveréséhez.

A birkák bejöttek, ő nem

A Solt melletti tanyavilág hatalmas pusztákon terül el, megművelt földek, kicsiny erdők és elszórt gazdaságok váltják egymást. Ezen a tájon helyezkedik el a büntetés-végrehajtás Állampusztai Intézete is, ezért az úton több kapáló, illetve más munkát végző, kockás ruhában lévő elítélttel is találkozni. Az út végén található Solt külterületének egyik legtávolabbi pontja Fűzhalom. Ezen a tanyán dolgozott beugróként József. Az amúgy közmunkából élő ötvenes férfi csak pár napra szegődött juhásznak a tanyára, a gazdaság vezetőjének ugyanis több embere is szabadságra ment.

"A birkák bejöttek, ő nem" - emlékezett vissza az [origo]-nak birkanyúzás közben a tanya vezetője arra, hogyan tűnt fel neki a juhász távolléte a negyedik napon. A keresésére indult, de akkor nem járt sikerrel, a juhászt ugyanis csak fél nap múlva, az erdő melletti egyik tisztáson találta meg egy kollégája. József pulikutyájának az ugatása tűnt fel neki.

Fotó: Mudra László [origo]
A birkák a juhász nélkül mentek vissza a tanyára

A tanya vezetője szerint a juhászt csúnyán összerugdosták, nem tudott lábra állni, viszont több méteren keresztül kúszott, hogy kiérjen az erdőből. Értesítette a rendőröket, akiknek a juhász név szerint megnevezte a támadóit.

Levetkőztették, és felakasztották a fára

József akkor azt mondta, hogy a közeli börtön egyik őre, annak egyik rokona és egy ismeretlen "bajuszos, tetovált" férfi bántalmazta. Az [origo] kérdésére a büntetés-végrehajtás megerősítette, hogy a József által megnevezett férfi valóban dolgozott náluk, szolgálati viszonya azonban már megszűnt. A helyiek szerint a börtönőr még aznap felmondott a munkahelyén.

A helyiek által jól ismert egykori börtönőr családjának Fűzhalom mellett van földje, elmondásuk szerint azon a napon is ott akartak dolgozni. Az előtte lévő napon is kint voltak, és úgy döntöttek, hogy nem viszik haza a traktort, mert különben korábban kellene kelniük, hogy időben kiérjenek vele. "Inkább ott hagyták a pusztán, hogy spóroljanak két-három órát" - mondta egy másik, szintén a közeli tanyán dolgozó férfi.

Fotó: Mudra László [origo]
A környéken lévő börtön mellett dolgoznak a rabok

A traktor azonban reggelre eltűnt. A tanya vezetője szerint a börtönőr napközben többször is körbekérdezett, hogy nem látta-e valaki a traktort, és a rendőrségen is feljelentést tett az eltűnése miatt. Az is feltűnt azonban neki, hogy a börtönőr is többször rákérdezett a nap folyamán, hogy "Jóska megjött-e?" Ekkor már a tanyán is hiányolták a juhászt.

Kovács István Györgyné, József élettársa szerint a traktort keresték a juhászon. József később a kórházban azt mesélte neki, hogy a nadrágjából rázták ki az aprót, és közben azt kérdezgették tőle, hogy "hol a traktor ára"? Többször megpróbálták felakasztani egy fára is a nyakánál fogva, egyszer azonban kiszabadult, aztán pedig az ág szakadt le alatta. Végül elájult, a támadók pedig otthagyták.

Fotó: Mudra László [origo]
A juhász saját maga kúszott ki az erdőből

Józsefet jelenleg a kecskeméti kórházban ápolják. Kovácsné szerint a fájdalmai miatt egy hónapon keresztül mesterségesen altatták. "Ahol lyuk volt rajta, mindenhol lógott egy cső" - mondta.

"Én megértem őket" - mondta a támadókról a tanya egyik dolgozója. Szerinte a környéken nehéz a megélhetés, "lopnak, visznek mindent", a hatóságok meg nem csinálnak semmit. "Az ember maga oldja meg a dolgot, csak őket elkapta a hév" - mondta.

Nincs gyanúsított

"A soltiak fel vannak háborodva" - mondta az [orgio]-nak egy nyugdíjas nő, aki a Fűzhalomra vezető Nagymajor utca közelében él. Szerinte érthetetlen, hogy a hatóságok miért nem foglalkoznak az üggyel, és miért nincsen két hónap után se eredménye a nyomozásnak.

"Nem vette komolyan az ügyet a rendőrség" - mondta erről Kovácsné. Szerinte meglepő, hogy bár József név szerint megnevezte támadóit, az ügyészség még mindig ismeretlen tettes ellen nyomoz, az egykori börtönőrt pedig bár akkor pár napra őrizetbe vették, végül elengedték. A nyomozást kezdetben a Kalocsai Rendőrkapitányság végezte, egy idő után azonban az ügyet átadták az ügyészségnek.

Fotó: Mudra László [origo]
Kovács István Györgyné szerint a rendőrség nem vette komolyan az ügyet

A Józsefnek megküldött határozat szerint azért, mert a juhász vallomása során megnevezte és fényképről felismerte a támadóit, azok egyike pedig az Állampusztai börtön hivatásos tagja, így ellene a nyomozást csak az ügyészség végezheti. Érdekesség, hogy bár az ügyészség szerint nincs olyan személy, aki ellen megalapozott gyanú merült fel, a rendőrségi határozat szerint viszont a börtönőr megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

Az [origo] csütörtökön személyesen is megkereste az egykori börtönőrt, aki nem akart nyilatkozni, és csak annyit közölt, hogy "nincs mit mondanom". Az eltűnt traktor azóta nem került elő, még mindig keresik a rendőrök.