Vágólapra másolva!
Az MSZP elnöke pénteki soproni sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy nem szólalhatott meg a helyi tévékben a vasárnapi időközi választás előtt. Az érintett televíziók azt közölték, hogy a politikai kiegyensúlyozottság miatt nem adhattak műsoridőt Mesterházy Attilának. A helyi Fidesz-szervezet botránypolitizálással vádolta a szocialista elnököt.
Vágólapra másolva!

Sopron 12. számú választókerületében lemondás miatt kellett kiírni időközi választást, amelyet vasárnap tartanak. A képviselői helyet öt induló szeretné elnyerni: Gőbl György (Jobbik), Szakács Gyula (LMP), Táp Lászlóné (Fidesz-KDNP), Uzoni Pál (Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület) és Varga Gyula (MSZP).

A választásnak az ad különös jelentőséget, hogy múlt vasárnap Dunaföldváron a fideszes jelölt kikapott a függetlenként induló, de az MSZP tagjának számító jelölttől. Az MSZP-ben utána nem sokkal úgy vélekedtek, hogy ha a most vasárnapi soproni választást is megnyerik, akkor az egy trendfordulót jelent.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke mai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy noha két héttel korábban jelezték, szívesen mondaná el gondolatait az ország dolgairól, mindkét városi televízió azt közölte: későn érkezett a megkeresés. Ennél is nagyobb problémaként említette a szocialista elnök, hogy a helyi ellenzéki politikusok, köztük a szocialista pártiak, nagyon ritkán jutnak be ezekbe a televíziókba. Szerinte ebben nem a két médium vezetői a hibásak, ők legfeljebb "csak nem akarnak, nem mernek ellenállni a fideszes nyomásnak", és szükségük van az önkormányzat által adott közpénzekre.

A pártelnök élesen bírálta Simon István alpolgármestert és feleségét, Molnár Ágnest, mondván: ahogy az országot, Sopront is egy klán irányítja. Megjegyezte: korlátlannak gondolt hatalmuk birtokában azt hiszik, mindent megtehetnek.

A soproni Pulzus TV-ben azért nem kapott műsoridőt az MSZP elnöke, mert ezzel felborult volna a kampány idején kényesen betartott egyensúly - mondta a televízió ügyvezetője az MTI-nek. Boronkay Gusztáv közölte: három napja kaptak jelzést arról, hogy Mesterházy Attila nyilatkozna a csatornának. Magyarázata szerint ennyi idő alatt nem tudták megoldani, hogy a többi jelöltállító szervezet hasonló rangú képviselője is megkapja a megszólalás lehetőségét.

Hajnal Sándor, a Sopron TV ügyvezetője az MTI-nek elmondta: adójuk évek óta politikamentesen működik, az egyéni választókerületi küzdelemmel annyiban foglalkoztak, hogy egy alkalommal tíz-tíz perces megszólalási lehetőséget adtak minden jelöltnek. Az indulók akkor egy-egy embert vihettek magukkal a stúdióba, aki megválasztásuk mellett érvelt; a lehetőséggel akkor a szocialisták is éltek.

A soproni Fidesz-szervezet vezetője szerint "családi nap ürügyén botránypolitizálni" érkezett a városba Mesterházy Attila. Abdai Géza, egyúttal a város alpolgármestere, az MTI-nek azt mondta: volt egy megállapodás a jelöltet indító szervezetek, valamint a helyi elektronikus médiumok és a Soproni Téma című lap között arról, hogy a kampányban a szavazólap sorrendjében mindenki egyenlő időt és felületet kap. "Ezt mindenki betartotta, senki sem vitatta, és mindezt most Mesterházy akarta felrúgni a kampány végén az MSZP javára akkor, amikor a többiek már nem tudnak reagálni" - jelentette ki.