Hazajönnek az állatkínzás miatt elkapott magyar huszárok

Vágólapra másolva!
Nyáron Svédországban azzal vádolták meg őket, hogy kínozták lovaikat. A bakonyi poroszkálók most Lengyelországban vannak.
Vágólapra másolva!

Néhány hét múlva hazaérnek a Svédországban állatkínzással vádolt bakonyi huszárok, akik a svédországi kényszerpihenő miatt a 8-10 ezer kilométer helyett hatezret tesznek meg lóháton. Csepin Péter társával, Bakó Sándorral április 7-én indult Várpalotáról az Északi portya elnevezésű útra hagyományos huszárviseletben. Az eredeti terv szerint a Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző és Sport Egyesület tagjai Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Kelet-Szlovákia és Kelet-Magyarország érintésével november végén, december elején érkeztek volna vissza Várpalotára.

A magyar huszárokat azonban július 1-jén a svédországi Amal városában állatkínzás miatt őrizetbe vették, majd július 3-án ugyan szabadon bocsátották őket, de egy hónapig várniuk kellett az állatorvosi engedélyre, hogy továbbutazhassanak.

A Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző és Sport Egyesület vezetője, Csepin Péter az MTI-nek elmondta, hogy az Északi portya most Lengyelországban van, Bialystok közelében, a belorusz határ mellett, ahol Csepin Péter szerint nagy szeretettel bánnak velük. Elmondta, hogy eddig mintegy 5200 kilométert tettek meg Várpalotától, Lengyelországból Szlovákia felé indulnak, átkelnek a Tátrán, majd Észak-Magyarországon indulva végigjárják a várakat, és november közepére érkeznek vissza, számításai szerint hatezer kilométer megtétele után Várpalotára.

Útjuk céljának korábban Csepin Péter azt nevezte, hogy felelevenítsék a magyar huszár- és lovashagyományokat, népszerűsítsék a lovassportot, a tartalékos katonai szolgálatot, valamint jó hírét vigyék az országnak.