Zátonyra futott egy tankhajó a Dunán

Vágólapra másolva!
A hajó a Lukoil olaját vitte volna Ploiestiből a dunaföldvári állomásra, de nem ért oda. Az eddigi vizsgálatok szerint a szerb hajó legénysége alapvető hibákat követett el a kikötésnél, és abban is hibázott, hogy a rendkívül alacsony dunai vízállásnál teljes rakománnyal közlekedtek. Vasárnap estére befejeződött az üzemanyag átfejtése, a Dunába nem került szennyező anyag.
Vágólapra másolva!

Szombaton kora este zátonyra futott egy közel ezer tonna üzemanyagot szállító tankhajó a Dunán Dunaföldvárnál. Vasárnap délelőtt kezdték meg az üzemanyag átfejtését egy másik szállítóhajóba, kora délutánig 350-380 ezer literrel végeztek.

A szerb tartályhajó 1,3 millió liter gázolajat szállított a Lukoil dunaföldvári fogadóállomására Ploiestiből, amikor a Dunában megfeneklett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) iparbiztonsági főfelügyelője, Kossa György.

A kikötőben az OKF végzi az üzemanyag átfejtését a Lukoil tartályaiba - mondta a főfelügyelő, hozzátéve, hogy környezetszennyezés eddig nem történt. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a hajótest nem bírja a terhelést, és kettétörik; ha megroppanna a hajó gerince, jelentős környezeti kár keletkezne - mondta.

Vasárnapra virradó éjszaka hat hajó, köztük egy tolóhajó segítségével stabilizálták a megfeneklett tankert, a mentésben közel ötvenen vettek részt. Kossa György azt mondta, hogy reményei szerint vasárnap estére befejeződik a gázolaj átszivattyúzása.

A hajó személyzete a történtekről nem tett bejelentést, az esetet szombaton a Lukoil hozta a hatóságok tudomására. A szerb hajó legénysége alapvető hibákat követett el a kikötésnél, és abban is hibázott, hogy a rendkívül alacsony dunai vízállásnál teljes rakománnyal közlekedtek a 110 méter hosszú, 1962-ben gyártott tartályhajóval - mondta.

Kossa György közölte, hogy mivel a vizsgálatok több szabálytalanságra is fényt derítettek, az OKF büntetőeljárást kezdeményezett a hajó kapitánya és személyzete ellen a vízi közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt.

Vasárnap estére befejeződött az üzemanyag átfejtése a zátonyra futott szerb tartályhajóból - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Boros Brigitta azt mondta: sikeresen átszivattyúzták a gázolajat a Lukoil dunaföldvári fogadó állomására, a Dunába nem került szennyező anyag.