Bakuig érő vasútvonalról is tárgyalt az azeriekkel Szijjártó

Vágólapra másolva!
Az Azerbajdzsánból érkező földgáz és a magyar húsexport mellett egy Azerbajdzsánt Európával összekötő vasútvonal létesítése is szóba került a Budapesten tartott azeri-magyar tárgyalásokon. Szijjártó Péter szerint a magyaroknak is juthat szerep a vasútvonal építésénél, a két ország pedig stratégiai gazdasági együttműködést tervez. Az azeri baltás gyilkos ügyét állítólag nem hozták szóba.
Vágólapra másolva!

Egy Azerbajdzsánból Európába tartó vasútvonal létesítéseis szóba került a Magyar-Azeri Gazdasági Vegyes Bizottság budapesti ülésén, amelyen Magyarország és Azerbajdzsán gazdasági együttműködésének lehetőségeiről tárgyaltak. A hétfőn és kedden megrendezett ülés után Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára azt mondta, hogy a kormány vizsgálja, milyen szerepet játszhatna Magyarország az Ázsiát Európával összekötő vasútvonal építésében.

Szijjártó azt mondta, elképzelhető, hogy "a vasút kiépítése révén a logisztikában" kaphat szerepet Magyarország. Az azeri delegációt vezető azerbajdzsáni gazdaságfejlesztési miniszter, Sahin Musztafajev szerint az Ázsiából Európa felé haladó vasútvonal első szakasza már 2013-ban elkezd "működni". A tervezett vasút Bakuból indul majd, és Grúzián keresztül Törökországban halad tovább Európa felé, Örményország elkerülésével.

Az azeri-magyar találkozón Szijjártó Péter szerint a vasútvonal mellett energiapolitikáról, infrastruktúra-fejlesztésről, és élelmiszeripari együttműködésről is szó volt. Az államtitkár megismételte, hogy Magyarország érdekelt az Azerbajdzsánból Európába irányuló gázszállítás fellendítésében, az erre szolgáló projektekben, így a Nabucco gázvezetékben. Az élelmiszeripar területén tárgyaltak arról, hogy Magyarország vetőmagot és húst is szállítana Azerbajdzsánba, és az egészségügyi és gyógyszeripari együttműködést is fellendítenék.

Szijjártó azt mondta, hogy Magyarország stratégiai céljainak eléréséhez fontos az Azerbajdzsánnal való gazdasági együttműködés. Sahin Musztafajev azeri gazdaságfejlesztési miniszter pedig közölte: Azerbajdzsán is érdekelt abban, hogy Magyarországgal stratégiai gazdasági kapcsolatokat építsen ki.

A sajtótájékoztató végén Szijjártó Péter és Sahin Musztafajev oktatási együttműködésről írt alá megállapodást. Szóba került az is: az azeri kormány újabb magyar egyetemeket vesz fel arra a listára, amelyeket azeri diákoknak ajánl továbbtanulási célból.

A magyar-azeri kapcsolatokat a közelmúltban befolyásolhatta, hogy Magyarország egy hatalmas diplomáciai botrányt is felvállalva kiadta Bakunak az azeri baltás gyilkost, Ramil Safarovot. A kiadatás után a kormányt sokan vádolták azzal, hogy a gyilkos kiadatásáért cserébe gazdasági előnyöket remélt, de ezt az illetékesek mind tagadták. Szijjártó a keddi tájékoztatón közölte, a magyar kormány a maga részéről lezártnak tekinti a Safarov-ügyet, így azt a Magyar-Azeri Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén semmilyen módon nem is hozták szóba.

Az azeri baltás ügyéről szóló cikkeinket itt olvashatja.