Fél évet is várhatnak az elsősök az új diákra

Vágólapra másolva!
Nem megy zökkenőmentesen a diákigazolványok kiadása, de az iskolák türelmes várakozásra intik a diákokat, akik addig egy sajtpapírral igazolják magukat. Az elsősöknek azért lassabb az ügyintézés, mert olyan új típusú kártyát kapnak, amire már az osztályzataikat is felírhatják majd. Az Oktatási Hivatal szerint csak azok nem kapják meg a napokban az új igazolványt, akik elrontották az adataikat.
Vágólapra másolva!

"Nem jött még meg a diákom, ezért egy sajtpapírral kell igazolnom magam a BKV-n" - mondta az ELTE bölcsészkarán most elsőéves Ági, aki nem volt egyedül azzal, hogy gólyaként még nem kapta kézhez az új diákigazolványt. Bár az igazolványokért felelős Oktatási Hivatal még benne van a rendeletben meghatározott 45 napos határidőben, a diákok tapasztalata szerint nem zökkenőmentes az igazolványok ügyintézése és a januárban bevezetett, új típusú igazolványok kiállítása.

A kormány 2010-ben döntött úgy, hogy bevezetik a nemzeti egységes kártyarendszert, hogy egységesítsék az okmányokat. Az egységes kártyarendszer keretében 2012 januárjától a régi diákigazolványokat is újra cserélik felmenő rendszerben. A chippel ellátott diákok a tervek szerint helyettesíthetik a naplót vagy az ellenőrzőt, és beléptetőrendszerek kialakítására is alkalmas. A korábbi diákok szintén chipesek voltak, de azokat semmire nem lehetett használni azon túl, hogy néhány korszerűbb intézményben be lehetett velük zárni a szekrényeket.

Akik szeptemberben kezdték az iskolát vagy az egyetemet, azok már ilyen új típusú igazolványokat kapnak majd. Bár vannak általános iskolák, ahol már tavasszal kitöltették a diákokkal az adatlapot, és igényelték a kártyájukat, az igazolványokat még mindig nem kapták meg.

"Minden kezdet nehéz" - mondta az egyik fővárosi középiskola titkára, aki szerint ennek ellenére az új rendszer sokkal komolyabb és stabilabb, mint az előző volt. Korábban a szülőknek kellett egy postai csekken befizetniük az igénylés díját, amit sokszor elfelejtettek, így féléves csúszások is előfordultak. Az új típusú, az egységes kártyarendszerhez tartozó diákigazolványok árát most az iskolában kell befizetni, igaz, az új típusú igazolványok az általános- és középiskolásoknak drágábbak lettek (550 forintról 1400 forintra emelkedett a díj).

Most abból adódott késés, hogy nem mindig egyezett az okmányiroda és az iskola adatbázisa, így például előfordult, hogy egy kislány az okmányirodában hosszú í-vel írta az Alízt, míg a középiskolák központi adatbázisában rövid i-vel szerepelt a neve. De az is előfordult, hogy a címek nem stimmeltek, és akkor azt is javítani kell.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Diákok az új típusú igazolvánnyal

Egy budapesti egyetem szolgáltató központjában azt mondták, hogy tavaly szeptember óta annyiszor változtatták a diákokkal kapcsolatos szabályozást, hogy volt olyan, hogy nem is teljesen tudták követni a rendszert. Az első időszakban előfordult olyan is, hogy valaki fél évig nem kapott igazolványt, bár ehhez hozzájárult az egyetem elavult tanulmány rendszerének lassúsága is. A központ munkatársai most már hatvannapos várakozási időt jósolnak a diákoknak a törvényben meghatározott 45 helyett, mert nem tartják valószínűnek, hogy időre elkészülnek az okmányok. A hallgatók így a hatvan napig érvényes ideiglenes igazolás helyett újabbat tudnak kérni, ha esetleg nem készülne el addigra az állandó diákigazolvány.

Egy vidéki egyetem hallgatói központjának vezetője szerint viszont "katonásan megy" az új diákigazolványok igénylése, bár az átmeneti időszakban voltak zökkenők, de ez a hallgatókat egyáltalán nem érintette. A diákok az ideiglenes papírral igénybe tudták venni az utazási és más diákkedvezményeket, bár volt néhány olyan, a kártyán lévő vonalkódhoz kapcsolódó szolgáltatás, amelyet nem tudtak használni. A korábbiakkal ellentétben most nem egy ideiglenes plasztikkártyát kapnak a diákok, hanem egy lepecsételt papírt, amelyet mindenkinek el kell fogadnia.

Az új diákigazolványokat az Oktatási Hivatal bocsátja ki, az előállításban pedig a Pénzjegynyomda, az Educatio Nonprofit Kft. és a Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala vesz részt. 2012 májusa és októbere között 250 000 igénylés érkezett a hivatalhoz, amiből 208 000 igénylést fogadtak be. A többi igénylés hibásan érkezett be a hivatalhoz, ezért kijavították vagy visszadobták az igénylőkhöz, mindenki más megkapta vagy meg fogja kapni az új igazolványt - közölte az Oktatási Hivatal az [origo] kérdésére.

Az új diákigazolvány-rendszert több mint 2,7 milliárd forintból, európai uniós és magyar állami támogatással valósították meg.