Próbára bocsátották a Magyar Gárda főkapitányát

Vágólapra másolva!
A három évig húzódó perben Kiss Róbertet egyesülési joggal visszaéléssel vádolták a 2009-es Erzsébet téri események miatt.
Vágólapra másolva!

Próbára bocsátotta hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett jogerős ítéletével Kiss Róbertet, a feloszlatott Magyar Gárda egykori főkapitányát, aki évekkel ezelőtt a szervezet újraalakítására buzdított. A másodfokú bíróság ugyanakkor az egy éve kihirdetett elsőfokú döntést helybenhagyva a vádak túlnyomó része alól felmentette a volt főkapitányt és két társát.

A vádirat szerint Kiss Róbert a hatósági rendelkezés elleni izgatást a 2009. július 4-én az Erzsébet téren folytatott ülődemonstráción, a július 11-én a Szabadság téren tartott megmozduláson, illetve e-mailek szétküldésével követte el az elsőrendű vádlott. Továbbá két társával közösen egyesülési joggal visszaélést követett el, több vidéki helyszínen például új tagok avatásakor, illetve amikor 2009. november 22-én Budapesten - Horthy Miklós kormányzó 90 évvel ezelőtti bevonulására emlékezve - alakzatban, formaruhában vonultak a XI. kerületi Bartók Béla úton.

A vádlottak tagadták bűnösségüket. A büntetőeljárás három évig tartott, több ezer oldalnyi irat keletkezett, a bíróság azonban a vádpontok közül egyedül a július 11-ei Szabadság téri eseménnyel kapcsolatban mondta ki az elsőrendű vádlott bűnösségét. A többi vádpontban mindenkit felmentettek.

A Fővárosi Törvényszék keddi ítéletének szóbeli indoklása szerint a vádlottnak a július 4-ei Erzsébet téri néhány száz résztvevős ülődemonstráción elhangzott beszéde általános engedetlenségre nem szólított fel, a gárdát feloszlató - két nappal korábbi - ítélettel szembeni ellenérzések kifejezéséhez pedig mindenkinek joga van, akár tömegesen is.