A miniszterelnök szerint többen fognak elmenni szavazni a miatt, hogy bevezetik a választási regisztrációt. Szerinte így nem alattvalóként fognak részt venni a rendszerben. Azt mondta, nem tud a regisztráció ellen érvelni.

Ellenérveket nem tudok, épp azért vezetjük be, mert ez jó dolog - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a választási regisztrációról a Bama.hu Baranya megyei hírportálnak.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a választási nyilvántartást az emberek fogják létrehozni úgy, hogy feliratkoznak. "Nem alattvalókként lesznek részesei, hanem ők fogják uralni a rendszert az információszabadság jegyében" - mondta.

Orbán szerint jó rendszer lesz, amelyben többen is fognak részt venni a választásokon. Szerinte sértő, hogy az ellenzék azzal érvel a regisztráció ellen, hogy a hátrányos helyzetűek, vagy a kevésbé iskolázottak nem fognak feliratkozni.

A miniszterelnök azt mondta, akik el akarnak menni választani, meg fogják találni a módját, hogy regisztráljanak, "ezért lehet majd több hónapon keresztül feliratkozni." Azt is mondta, hogy személyesen fog emellett kampányolni.