Pszichiátriai központ lesz a Nyírő kórházból

Vágólapra másolva!
A Nyírő kórház pszichiátriai központ lesz, de megmarad a többi ellátás is. Az elmeosztályt már kialakították, de épül egy részleg, ahol a sürgősségi eseteket fogadják majd.
Vágólapra másolva!

Attól, hogy a fővárosi Nyírő Gyula Kórházban alakítják ki az új Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet, a többi ellátás sem szorul majd háttérbe, sőt azokat is továbbfejlesztik - jelentette be Németh Attila, az intézmény főigazgatója. Nem igaz, hogy megszűnne a gasztroenterológiai rendelés, vagy jól működő osztályokat zárnának be. Olyan komplex kórházat szeretnének, ahol az osztályok sokkal szorosabban működnek majd együtt - tette hozzá.

Németh elmondta, hogy a központhoz szükséges fejlesztések közül az elmeosztályt már kialakították, és a tervek között szerepel egyebek mellett egy pszichoszomatikus betegeket kezelő osztály és a sürgősségi pszichiátriai betegfogadó részleg kialakítása, valamint az ambulanciák fejlesztése is.

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), amelyet 2007-ben zártak be, mintegy 840 ággyal működött. A Nyírő Gyula kórházban jelenleg a pszichiátriai ellátásra 350, addiktológiaira pedig mintegy 90 ágy áll rendelkezésre - mondta Németh Attila.

Az új központ kialakításában külső szakértőként Füredi János, az egykori OPNI pszichiátriai igazgatója is részt vesz. A sajtótájékoztatón ő azt mondta: egy "jobb Lipótot" szeretne, ahol lehetőség van például a szenvedélybetegeket, a szexuális, valamint az étkezési zavarokkal küzdőket kezelő specializált osztályok létrehozására.

Füredi János szerint az OPNI-nak is megvoltak a maga hibái, például az, hogy több ellátást csak más intézmények segítségével tudtak biztosítani. A Nyírő Gyula Kórházban viszont az olyan osztályok, mint a szülészet vagy a gasztroenterológia helyben megvannak - emelte ki.