Kábítószert fogyasztott az osztrák gázoló

2012.10.12. 6:24

Kábítószert fogyasztott, és nem is volt kihallgatható állapotban csütörtökön az Apátfalván rendőrt gázoló osztrák férfi. Az Apátfalván történt eseményeket a Hummer mögött haladó másik, ugyancsak Hummer terepjáróból mobiltelefonon rögzítették. A Belügyminisztérium pénteken hősi halottá nyilvánította az elgázolt rendőrt.

Kábítószert fogyaszthatott az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőrt csütörtök délután Apátfalván - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A vélhetően ópiát- és morfinszármazékok hatása alatt álló gázoló csütörtökön nem volt kihallgatható állapotban, várhatóan pénteken gyanúsítják meg. A férfival szemben hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette merül fel, amely az egyik legsúlyosabban büntetendő bűncselekmény, 10-től 20 évig terjedő, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható érte. Emellett a közúti közlekedés veszélyeztetése is felmerül vele szemben.

Fazekas Géza elmondta azt is, nagyban segíti a nyomozást, hogy a történteket a Hummer mögött haladó másik, ugyancsak Hummer terepjáróból mobiltelefonon rögzítették.

A Hummer terepjárókkal egy internetes baráti társaság szervezett romániai túrát. Erről az útról mentek hazafelé négy járművel, amikor a határ után a későbbi gázolóval szemben intézkedtek a rendőrök gyorshajtás miatt. Az osztrák sofőr sérelmezte, hogy meg akarják bírságolni, és elhajtott. A civil rendőrautó utána eredt, és erősítést kért, ekkor jelent meg a két motoros rendőr.

A rendőrök megpróbálták feltartóztatni a terepjárót, de az ráhúzta kocsiját a mellé érkező motorosra. Fazekas Géza szerint emiatt merül fel a közúti közlekedés veszélyeztetése a sofőrrel szemben. Hozzátette: a rendőr rutinjának volt köszönhető, hogy miatt nem borult fel a motorjával.

A másik motoros rendőr ezután megelőzte a terepjárót, és egy kereszteződésnél letámasztotta a járművét, mert meg akarta állítani a Hummert. A konvoj meg is állt, de aztán álló helyzetből a sofőr gázt adott, és elütötte a rendőrt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A másik motoros rendőr és a civil rendőrautóban ülő társa ezután fel akarta tartóztatni a gázolót, aki azonban nem szállt ki járművéből. A kocsi kerekére már az üldözés közben is adtak le lövéseket, és ekkor is rálőttek a járműre. A sofőrt négy lövés eltalálta, súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A továbbra is ellenálló gázolót többperces dulakodást után gyűrte le a két rendőr és egy civil.

Az osztrák férfival csak pénteken, a kora hajnali órákban tudták közölni, hogy őrizetbe vették. Arról, hogy kezdeményezik-e előzetes letartóztatását, a kihallgatása után döntenek. 

Forrás: Segesvári Csaba/Delmagyar.hu
A képre kattintva galéria nyílik!

A Blikk információi szerint csupán Thomas B.-t, a közösségi oldalán ChevyTomként szereplő gázoló férfit gyanúsították meg emberölés bűntettével, ügyében a Központi Nyomozó Ügyészség jár el. Vizsgálni fogják a rendőrök fegyverhasználatának jogszerűségét is - írja a lap. 

A Blikk úgy tudja, a fiatal rendőrt felesége és három gyermeke gyászolja. A Belügyminisztérium pénteken hősi halottá nyilvánította, és posztumusz rendőr hadnaggyá nevezte ki Kenéz Imrét.