Altatós rablásokat derített fel a rendőrség

Vágólapra másolva!
Ritkán előforduló bűncselekmény-sorozatot tárt fel a magyar rendőrség. Altatóval elkábították áldozataikat a rablók, majd kirámolták a lakásukat, összesen 12 millió forintnyi kárt okoztak.
Vágólapra másolva!

Befejezte a nyomozást a rendőrség egy olyan bűncselekmény-sorozat ügyében, amelynek során az elkövetők több mint 12 millió forintot raboltak el altatóval elkábított sértettektől - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn.

Egy IV. kerületi férfi feljelentése alapján indult a nyomozás 2010. augusztus 15-én. A sértett egy ismerkedési oldalon adott fel hirdetést, melyre jelentkezett egy férfi, és felkereste őt a lakhelyén. Az italába altatót tett, amelytől a sértett öntudatlan állapotba került. Ezt kihasználva az elkövető, társaival együtt a lakásból különböző értékeket tulajdonított el 860 ezer forint értékben.

A rendőrség megállapította, hogy ugyanezzel a módszerrel az ország különböző településein ismeretlenek sorozatban követtek el bűncselekményeket. A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy férfihoz, akinek a laptopján a bűncselekmények helyszíneinek környezetéről készült felvételeket találtak.

A bűncselekmény-sorozat három elkövetője, M. Ferenc 37 éves, Cs. Kálmán 37 éves és T. Sándor 40 éves budapesti lakosok összesen 28 rendbeli rablás elkövetésével gyanúsíthatóak. Az általuk okozott kár meghaladja a 12 millió forintot.

A rendőrség közleménye "a magyar kriminalisztika történetében is ritkának számító" ügynek nevezi az altatós rablássorozatot.