Temetői kereszteket olvasztott be egy férfi

Vágólapra másolva!
Elfogták a nyírtassi sírrongálások gyanúsítottját, aki mintegy harminc síremlékről szedte le a fémből készült feszületeket.
Vágólapra másolva!

Elfogtak egy nyírtassi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Kisvárdához közeli településen október 7-én mintegy harminc síremlékről eltulajdonította a fémből készült feszületeket.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: az ügyben nyomozó kisvárdai rendőrkapitányság munkatársai pénteken fogták el az 54 éves gyanúsítottat. A férfi lakásán lefoglalták a feszületek egy részét, a többségét azonban már beolvasztott állapotban találták meg. Az eljárás során azt is vizsgálják, hogy a gyanúsított hol és kinek értékesítette volna a fémet.