Végtelenül elbizonytalanodottnak látja Tarlóst a lefokozott helyettese

Vágólapra másolva!
Hittel vallom, hogy a döntéseket nem hangerővel és arroganciával, hanem szakmai érvekkel kell alátámasztani - írta közleményében György István, miután hétfőn Tarlós István megnyirbálta a jogkörét.
Vágólapra másolva!

Közleményben reagált György István főpolgármester-helyettes arra, hogy hétfőn Tarlós István bejelentette: a Budapesti Közlekedési Központ felügyeletét a továbbiakban György István mellett két másik helyettese, Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs is ellátja. Ez lényegében azt jelenti, hogy György Istvántól elvette a BKK felügyeletét.

György István állásfoglalásában azt írta, hogy Tarlós a lépéssel végső soron önmagát korlátozza. A főpolgármester-helyettes szerint a bosszú nem jó tanácsadó, és az utóbbi időben Tarlós Istvánt egyesek teljesen alaptalanul, a végtelenségig elbizonytalanították - például a CET-beruházással vagy a busztenderrel összefüggésben.

"Hittel vallom, hogy a döntéseket nem hangerővel és arroganciával, hanem szakmai érvekkel kell alátámasztani" - írta később. Szerinte az önkormányzati választások után azonnal nekiláttak a közösségi közlekedés húszéves terhes örökségének felszámolásához. "Szokták mondani, hogy a szakadékot nem lehet két ugrással átugrani" - folytatta, megjegyezve,hogy az eddig eltelt időszakban nagy ellenszélben, többségében egy ugrásra volt csak szükség az általa felügyelt területen.