A Bárkában ragadhat Douchev-Janics Natasa

Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok könnyeivel küszködve beszél 2012. október 10-i sajtótájékoztatóján a szegedi Hotel Soleilben
Vágólapra másolva!
Nem írja alá a Bárka adásvételi szerződését Botka László. "Hozott egy döntést, amelybe nincs jogunk beleszólni, de az elmúlt időszakban a stílusa sok magyart felháborított" - mondja a szegedi polgármester . A Douchev-Janics Natasa tulajdonában lévő egykori kisvendéglő visszavásárlásáról nyáron döntött a pénzügyi bizottság, de a testületnek most újra állást kell foglalnia.
Vágólapra másolva!

Június végén még úgy volt, hogy visszavásárolja 25 millió 146 ezer forintért a több mint 100 éves, városképi védettségű épületben lévő egykori Bárka éttermet Douchev-Janics Natasától a szegedi önkormányzat. A sportoló 2007-ben vette meg a kisvendéglőt, a visszavétel mellett az önkormányzat 8 tagú pénzügyi bizottsága ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett döntött - számol be a Délmagyar.hu.

Az egyik tartózkodó júniusban Keresztúri Farkas Csaba bizottsági alelnök volt. A jobbikos önkormányzati képviselő akkor azt mondta a lapnak: nem tartja jó megoldásnak, hogy az önkormányzat egy bebukott üzleti vállalkozást vegyen, azt sem tudni, hogy miből fogják kifizetni a 25 millió forintot, valamint mi a terv az épülettel.

Botka László polgármester azonban akkor még úgy fogalmazott: "Douchev-Janics Natasa és a Bárka is fontos a városnak". Ekkor még senki nem tudott arról, hogy a kajakos szeptemberben bejelenti: a továbbiakban Szerbia színeiben szeretné folytatni pályafutását, elhagyja Szegedet, és felbontja szerződését klubjával, az EDF DÉMÁSZ-Szegedi VE-vel (az erről és a reakciókról szóló cikkeinket itt találja).

"Szeptember 18-án küldték be Natasáék az önkormányzathoz azokat a papírokat, amelyek az adásvétel megkötéséhez szükségesek. Bármikor aláírhattam volna, de mégsem tettem: Natasa anyaként és feleségként hozott egy döntést, amelybe nincs jogunk beleszólni, de az elmúlt időszakban a stílusa sok magyart felháborított" - mondta a Délmagyar.hu-nak Botka László. A szegedi polgármestertől a sportoló a menedzserén keresztül kért időpontot egy személyes találkozóra a hétre, ahol tisztázni tudják majd a Bárka ügyét.

"Natasa eligazolásának hírére sokan azt mondják, hogy ezután már semmilyen támogatást ne adjunk neki. Mások szerint viszont a továbbiakban is megérdemli ezt. A Bárka ügyét újbóli állásfoglalásra vissza fogom küldeni a pénzügyi bizottságnak" - mondta Botka László.