Jönnek az új Mercedes buszok Budapestre

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is bejelentették, hogy a VT-Transman nyerte a fővárosi busztendert.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hivatalosan is bejelentette, hogy a VT-Transman nyerte a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt.-vel közösen kiírt busztenderét, a 150 darab Mercedes Citaro jövő júliusig érkezhet meg Budapestre.

A BKK kedden közleményben közölte az eljárás eredményét, miután a Fővárosi Közgyűlés hétfőn rendkívüli ülésén úgy döntött: a központ és a BKV igazgatóságaira bízza, hogy eredményt hirdet-e a tenderen.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója levélben biztosította a BKV vezérigazgatóját arról, hogy a BKV-nak nem keletkezhet meg nem térített költsége a busztender miatt. Célkitűzése a központnak az is, hogy a BKV jól működő belső szolgáltatóvá váljon a buszüzemeltetésben - olvasható a közleményben.

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) vezetője hétfőn, a közgyűlés döntése után azt mondta az MTI-nek: felmerül a veszélye annak, hogy a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) működésén spórolják meg azt a többletköltséget, amelyet az új buszok forgalomba állítása jelent.

A magyar tulajdonú VT Transman 150 (75 szóló és 75 csuklós) Mercedes Citaróval nyerte el a tendert. Az új buszok főként a belvárosban, illetve Újpesten, Kelet-Pesten és Észak-Budán állnak majd forgalomba. A döntést a BKV igazgatósága korábban egyhangúlag hozta meg, míg a BKK igazgatósága 4 támogató szavazattal 1 ellenében fogadta el a határozatot.