Egy alezredest is gyanúsítanak 2006 ősze miatt

Vágólapra másolva!
A 2006-os őszi rendőri fellépéssel kapcsolatban elöljárói intézkedés elmulasztása miatt egy alezredest gyanúsított meg kedden a Központi Nyomozó Főügyészség. Ezzel 14-re emelkedett a 2006-os őszi események miatt meggyanúsított rendőrök száma.
Vágólapra másolva!

Már 14 egyenruhást gyanúsítanak a 2006-os őszi rendőri fellépés miatt, miután kedden egy nyugalmazott alezredes ellen indított eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya elöljárói intézkedés elmulasztása bűntett miatt - írta a Magyar Nemzet.

Balogh Zoltán főügyészségi szóvivő szerint hétfőn egy őrnagyot hallgatott ki a hatóság ugyanezen bűncselekmény gyanújával - írja a lap. A múlt héten egy tábornokot is meggyanúsítottak elöljárói intézkedés többrendbeli elmulasztásával, egy főhadnagyot, három törzszászlóst és két főtörzszászlóst pedig ugyanezen bűntett egyrendbeli elkövetésével.

Balogh Zoltán a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, kik ezek a rendőri vezetők, a monogramjukat sem közölte, de a köztévé Híradója úgy értesült, hogy az egyik gyanúsított Dobozi József, a volt Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka.