Vágólapra másolva!
Fellázadt a Nemzeti Földalapkezelő döntése ellen Kajászón négy gazda, aki saját felszánott és bevetett egy olyan területet, amelyet hivatalosan más nyert el. A Blikk szerint a kajászói földbérletet egy olyan vállalkozó nyerte el, akinek nincs gazdálkodói tapasztalata, viszont egy befolyásos állami vezető szomszédja.
Vágólapra másolva!

Négy, az állami földpályázaton elutasított Fejér megyei termelő saját kezelésébe vett egy olyan földterületet, amelyet állításuk szerint szabálytalanul jogtalan kézbe adott a Nemzeti Földalapkezelő - írja a Blikk.

A földfoglalás Kajászón történt, ahol egy kápolnásnyéki nádarató nyert két, összesen 285 hektárnyi területű szántót. A Blikk információja szerint a gazdálkodói tapasztalattal nem rendelkező vállalkozó egy befolyásos állami vezetőnek köszönheti a földeket, aki a szomszédja.

"A helyi területek feletti önrendelkezési jogunkkal éltünk" - mondták a Blikknek a földfoglaló gazdák, akik felszántották és bevetették a földterület egy részét. A kajászói gazdálkodók sérelmezték, hogy egyetlen helybéli termelő sem nyert a helyi gazdálkodók számára kiírt földpályázatokon.

Korábban Ángyán józsef fideszes képviselő azért mondott le a vidékfejlesztési államtitkári posztjáról, mert szerinte nem a helyi vállalkozók, hanem oligarchák kezébe kerülnek a földek. Ángyán később Baranya, Borsod és Fejér megyei földterületek bérbeadását vizsgálta, és megállapította, hogy a helyben lakók csak a földek negyedét nyerték el, a legnagyobb területek "Fidesz-közeli érdekeltségekhez" kerültek.