Vádat emelhetnek három csaló rendőr ellen

Vágólapra másolva!
Hamarosan vádat emelhet a főügyészség három rendőr ellen, akik a 2006. őszi budapesti zavargásokban megbilincseltek egy embert, akiről valótlan jelentést írtak, a férfit ennek nyomán igaztalan vádak alapján előzetes letartóztatásba helyezték, írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Valótlan jelentést írt a 2006. őszi utcai események idején egy férfi előállításáról az a három rendőr, aki ellen napokon belül vádat emelhet az ügyészség - állítja a Magyar Nemzet. A lap azt írta: az egyenruhások egy levéltári történész elfogásának a körülményeit hamisították meg: azt írták, kővel dobálta a rendőröket a rádió épületénél, ám kiderült, ott sem volt. A sértett napokig ült a börtönben ártatlanul, és büntetőeljárás is indult ellene.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt nyilatkozta a lapnak: a Budapesti Nyomozó Ügyészség november első felében dönt arról, vádat emelnek-e a három gyanúsított ellen. A főügyészség a lapnak nem árulta el, kit hurcoltak meg igaztalanul, de a Nemzet azt írja, valószínűleg Rácz Attiláról van szó, aki a fővárosi levéltár főosztályvezető-helyettese volt akkoriban.

A rendőri jelentésben az áll, hogy Budapesten a Bródy Sándor utcában fogták el, és kővel dobálta a tévészékházat és társait is erre biztatta, azonban a sértettről készült egy fénykép a Bródy utcától több mint egy kilométerre levő Köztársaság téren, hogy ott fogták el. Így az ellene folyó eljárást később megszüntették. Rácz 2009-ben 1,2 millió forintos kártalanítást kapott a bíróságtól, amiért hét napig valótlan gyanúsítás alapján tartották előzetes letartóztatásban. Ezen kívül egymillió forintos kártérítést is kapott az államtól a 2010-es kormányváltás után.