Megint visszadobott két törvényt Áder János a parlamentnek

Vágólapra másolva!
A köztársasági elnök több ponton vitatja a hulladéktörvényt, egy uniós együttműködésről szóló jogszabályt pedig hiányosnak tart, ezért visszaküldte őket megfontolásra az országgyűlésnek.
Vágólapra másolva!

Nem ért egyet két, az elmúlt hetekben elfogadott jogszabállyal Áder János köztársasági elnök, ezért megfontolásra visszaküldte őket az Országgyűlésnek.

Az államfő Kövér László házelnöknek írt, szerdai keltezésű - a parlamenti honlapon olvasható - levelében az október 8-án elfogadott hulladéktörvény több pontját vitatja, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló, egy héttel később megszavazott jogszabály rendelkezéseit pedig hiányosnak tartja.

A hulladékgazdálkodásról szóló törvénnyel kapcsolatban az államfő kifogásolja, hogy nem biztosít megfelelő jogorvoslati lehetőséget. A jogszabály értelmében ugyanis az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) minősített gazdálkodó szervezetként ismeri el azokat, amelyek egy később megalkotandó kormányrendeletben meghatározott feltételeket teljesítik. Csakhogy az államfői kifogás alapján az OHÜ feladatait nonprofit gazdasági társaságként látja el, eljárása részletesen nem szabályozott, továbbá a döntéseihez nem kapcsolódik jogorvoslati lehetőség - márpedig az alaptörvény szerint a hatósági és más közigazgatási döntések ellen jogorvoslattal lehet élni.

A köztársasági elnök azt is megállapította, hogy a törvény egy időközben hatályon kívül helyezett európai bizottsági határozatra hivatkozik, továbbá több pontatlanságot tartalmaz. Áder János ezek kijavítására kéri a Házat.

Az uniós tagállamokkal folytatott bűnügyi együttműködésről szóló jogszabály rendelkezéseit hiányosnak találta az államfő. Szerinte nem írják körül kellő részletességgel azokat az adatokat, amelyeket az Europol Információs Rendszer tartalmazhat, így a jogszabály nem felel meg az Európai Tanács határozatának.

A köztársasági elnök azt is szóvá teszi, hogy az utóbbi tervezetét a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke - a vonatkozó törvényi előírás ellenére - nem kapta meg véleményezésre.

Áder János ezekkel együtt összesen már kilenc törvényt küldött vissza kinevezése óta megfontolásra a parlamentnek. Már három héttel a kinevezése után formai ok miatt visszaküldte a módosított médiatörvényt a parlamentnek. Az elnök szerint a törvénymódosítás elfogadása nem felelt meg a házszabálynak, mert az utolós pillanatban érdemben változtatott az előterjesztésen a zárószavazás előtti módosító.

Június 5-én a kisajátításról szóló törvény módosítását és a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabályt nem írta alá az államfő. Az előbbi jogszabálynál azt kifogásolta, hogy azt az Országgyűlés a házszabályba és a jogalkotási törvénybe ütköző módon fogadta el, a másiknál pedig olyan koherenciazavart fedezett fel, amely miatt újra kell tárgyalni a javaslatot.

Június közepén a járások kialakításáról, illetve az elavult törvényeket törlő jogszabályt küldte vissza Áder János, mert ismét azt kifogásolta, hogy a parlament nem tartotta be a házszabályt. Október 8-án az államháztartási törvény módosítását, illetve a helyi parkolási rend kialakításáról szóló jogszabályt dobta vissza Áder. Az előbbi szerinte más törvényekbe ütközik, az utóbbit pedig tartalmilag kifogásolta az államfő.

A parlament a parkolási rendről szóló jogszabályon változtatott, az államháztartási törvényt pedig egyelőre nem tárgyalták újra, de a többi kifogásolt jogszabályt már újra elfogadták.