Vágólapra másolva!
Átvizsgálta a honvédség a balatonlellei strandot, hogy második világháborús aknákat találjanak, miután az idén nyáron két esetben is jogosan riasztották a tűzszerészeket. A polgármester szerint valaki szándékosan tehette a vízbe a két korábban megtalált aknát.
Vágólapra másolva!

Nem találtak sem robbanószerkezetet, sem más veszélyes tárgyat a tómedret Balatonlellénél 600 ezer négyzetméteren átvizsgáló honvédségi tűzszerészek.

Balatonlelle önkormányzata azért döntött úgy, hogy október elejétől tűzszerészekkel vizsgáltatja át a Balaton mintegy két kilométer hosszú medrét a strandoknál, átlagosan 300 méter széles sávban, mert nyáron öt bombariasztás történt a partszakaszon, és ebből kétszer valóban találtak aknákat.

A detektoraikkal 30-50 centiméteres mélységig kutatni képes tűzszerészek az alacsony vízállás miatt viszonylag könnyen bejárták a területet, csak kisebb szakaszokon kellett búváröltözéket húzniuk.

Az, hogy nem találtak aknákat, Kenéz István, Balatonlelle polgármestere szerint azt a gyanút támasztja alá, hogy a nyáron a partközelben talált két aknát valaki a mederbe helyzete. A polgármester szerint korábban is volt ilyen alacsony a tó vízállása, mint most, mégsem történt ennyi riasztás, ráadásul a két aknát a parttól mindössze 5 és 25 méterre találták meg.

A balatoni strandok és hajózási utak aknamentesítését a második világháború után, 1945 nyarán 78 folyamőr végezte el, a hajójáratok aknamentesítését pedig 1946 márciusában kezdte meg a magyar honvéd műszaki hadosztály aknakutató egysége.