Részben megsemmisítették a tiszavasvári választás eredményét

Tiszavasvári, időközi választások, riport, 2012, Fidesz, Szem, Jobbik, MSZP
Vágólapra másolva!
Két választókerületben is megsemmisítette a vasárnapi szavazás eredményét a helyi választási bizottság Tiszavasváriban. A településen vasárnap szavaztak, és újra a Jobbik jelöltje győzött, de egész nap érkeztek a bejelentések az állítólagos választási csalásokról.
Vágólapra másolva!

Tiszavasváriban részben megsemmisítette a választás eredményét a helyi választási bizottság. A településen, ahol vasárnap választottak polgármestert, a Jobbik jelöltje győzött (2411 szavazattal). Fülöp Erik így újra polgármester lehet, vele szemben több száz szavazattal (1707) lemaradt a Fidesz által támogatott, de függetlenként, a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület támogatásával induló Ráduly Zsolt.

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója az [origo]-nak megerősítette, hogy két egyéni választókerületben - három szavazókörben - megsemmisítették az eredményt a Jobbik és a MSZP feljelentése alapján. Mint mondta, mindkét párt bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy a körzetekben győztes jelölt - a Fidesz-támogatással, de függetlenként indult Ráduly Zsolt - szavazatot vásárolt. "A Jobbik üdvözli a döntést, amelyet a legerkölcsösebb döntésnek tart, és a Jobbik jelöltjei újraindulnak a két választókerületben."

A vasárnapi voksolást - ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk - incidensek és választási csalásokról szóló bejelentések kísérték napközben. A Jobbik és az MSZP helyi szervezete is panaszt tett a helyi választási irodánál, mert a fideszes támogatással indult jelölt állításuk szerint tömegesen szállíttatta a szavazóhelyiségekbe a helyieket.

A település jegyzőjének tájékoztatása szerint a szavazás során hat kifogás érkezett a helyi választási bizottsághoz. A testület három esetben az érdemi vizsgálat után elutasította a benyújtott panaszokat, egyet kivizsgálásra a rendőrség hatáskörébe utalt át, a Jobbik és az MSZP panaszát pedig a hétfői ülésén vizsgálta meg.

A Kelet Press hírügynökség jelentése szerint hétfőn délután 13 órától ülésezett a helyi választási bizottság. Bundáné Badics Ildikó, a Választási Iroda vezetője a tanácskozás szünetében a hírügynökséggel azt közölte, hogy a bizottság a beadványok vizsgálata után úgy döntött, hogy megsemmisítik Tiszavasváriban az 1. és 8. választókerületi eredményeket a tegnapi szavazás napján felmerülő visszaélések és törvénysértések miatt. Az 1. választókerületben kettő szavazókör működött, a 8.-ban pedig egy, az a 10. számú, amelynek szavazati eredményét már tegnap függesztették a felmerült jogellenes cselekmények miatt. A következő hetekben dől el, hogy mikorra írják ki a két választókerületben a megismételt szavazást.

Az [origo]-nak az üggyel kapcsolatban az újraválasztott polgármestert, Fülöp Eriket egyelőre nem sikerült elérnie. A polgármester titkára azonban azt mondta, abban a két választókerületben semmisítették meg az eredményeket - jogsértést megállapítva -, amelyekben a fideszes támogatású jelölt aratott győzelmet.

Ráduly Zsolt pedig a megkeresésünkre azt mondta, hivatalosan semmit nem tud a helyi választási bizottság döntéséről. Az őt támogató egyesület vezetője azonban jogorvoslatért a területi választási bizottsághoz fordult, amely várhatóan kedden mondja ki a végszót az ügyben. Ráduly szerint nem igaz, hogy az érintett szavazókörökbe hordták volna a szavazókat. A vádak nem igazak, főleg nem a személyemmel kapcsolatban - jelentette ki. Hozzátette, hogy közleményt ad majd ki az ügyben.

A választás előtt Tiszavasváriban, "a Jobbik fővárosában" készült riportunkat itt olvashatja el.