Nőtt az MSZP és a Fidesz népszerűsége is

Vágólapra másolva!
Októberben nőtt az MSZP és a Fidesz támogatottsága is, a kisebb pártok népszerűsége változatlan, miközben kevesebb bizonytalan választó van az országban - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából. Az adatfelvétel az október 23-i tüntetések és Bajnai Gordon színre lépése előtt készült.
Vágólapra másolva!

Októberben a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül három százalékkal, 18 százalékra nőtt, míg az MSZP-é négy százalékkal, 15 százalékra emelkedett. Szeptemberben négy százalékpont volt a különbség a két nagy párt támogatottságában, míg egy évvel korábban ez 12 százalékpont volt. A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP támogatottsága 34 százalékról 37 százalékra, az MSZP-é pedig 24 százalékról 30 százalékra nőtt.

Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás alapján októberben az előző hónaphoz képest öt százalékponttal csökkent a pártpreferenciával nem rendelkezők vagy azt nem kinyilvánítók aránya. A pártpreferenciájukat tekintve bizonytalanok vagy azt el nem árulók aránya 56 százalékról 50 százalékra csökkent az elmúlt egy hónap alatt.

A többi parlamenti párt népszerűsége lényegében változatlan maradt, csak a mérési hibahatáron belül változtak. Szeptemberben a Jobbikot a teljes népesség 9 százaléka, októberben pedig 10 százaléka választotta, a pártválasztók körében pedig 21 százalékról 19 százalékra módosult a támogatottságuk. Az LMP a teljes népességen belül szeptemberhez képest egy százalékpontot csökkent, támogatottsága 4 százalékos volt. A pártválasztók körében 10 százalékot, illetve 9 százalékot ért el. A Demokratikus Koalíció tábora a teljes népességen belül 3 százalékról 1 százalékra, a pártválasztók körében 7 százalékról 2 százalékra csökkent.