Egyesületek nem indulhatnának a választáson

Vágólapra másolva!
Az utolsó pillanatban 227 pontos módosítót nyújtott be a választási eljárási törvényhez Papcsák Ferenc fideszes képviselő. A módosítók alapján egyesületek - mint például a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás - nem indulhatnának a választáson, illetve változnának a választókerületek határai és az adatkezelés szabályai is. Az ellenzéki pártok felháborodtak azon, hogy egy órájuk sem volt a javaslatok átnézésére, az ülést ezért estére halasztották.
Vágólapra másolva!

Több mint hatvanoldalas, 227 pontos bizottsági módosítóindítvány-tervezetet nyújtott be a választási eljárási törvényhez a fideszes Papcsák Ferenc az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén. Az MSZP és a Jobbik is kifogásolta, hogy nem volt idejük a csomag áttanulmányozására. Az MSZP-s Lamperth Mónika azt mondta, hogy reggel kilenc órakor kapta meg e-mailen a módosító csomagot, amelybe beleolvasni is alig volt ideje a tíz órakor kezdődő bizottsági ülés előtt.

Az ellenzék azt kérte, hogy másik napon tárgyalja a bizottság a tervezetet, ezt azonban a kormánypártok elutasították, a parlamenti szabályok szerint ugyanis kedd éjfélig döntenie kell a bizottságnak erről, hogy a jövő héten a parlament is szavazhasson róla. Az ellenzéki kifogások miatt végül a testület úgy döntött, este folytatja az ülést.

Papcsák az ülésen azt mondta, hogy a javaslattervezet - néhány érdemi módosítás mellett - 85-90 százalékban technikai pontosításokat tartalmaz. Kiemelte többek között azt az érdemi változást, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkező, de mozgásában egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár kérheti, hogy az illetékes jegyző tartózkodási helyén keresse fel, így biztosítva számára a regisztrációt.

A fideszes képviselő szintén a változások között említette, hogy a választópolgár jogosult lesz megtiltani, hogy a választási szervek a róla nyilvántartott adatokat kiadják. Papcsák Ferenc a technikai pontosítások közé sorolta, hogy a javaslattervezet több helyen a választási körzetek határait is a módosítja (a mostani tervezet szerint egy szavazókörben legalább ezer, legfelejbb kétezer ember szavazhat, a számokat 600-1500-ra módosítaná az új javaslat). A tervezet ugyanakkor nemcsak a most tárgyalt eljárási törvényt módosítja, hanem a korábban elfogadott választási törvényt is, a javaslat ugyanis több egyéni országgyűlési választókerület határait átrajzolja.

Egyesületek nem indulhatnának

Habár Salamon László, a bizottság KDNP-s elnöke házszabályszerűnek tartotta az eljárást, az MSZP-s Bárándy Gergely és Lamperth Mónika a bizottsági ülésen és a később tartott sajtótájékoztatójukon arra figyelmeztettek, hogy formai alkotmányellenesség vetődik fel az üggyel kapcsolatban. Szerintük "messze nem technikai pontosításokról van szó", hiszen változnak az adatkezelés szabályai, nem hozzájáruláshoz, hanem tiltáshoz kötik az adatkezelést, valamint komoly módosítások vannak az ajánlásokkal kapcsolatban is, emellett megemelik például a Nemzeti Választási Bizottság tagjainak fizetését, és szavazókörök változnak meg.

Lamperth Mónika a bizottsági ülésen emellett azt is felvetette, hogy a módosító javaslat az egyesületek indulási lehetőségeit korlátozza, és feltette a kérdést, hogy erről miért éppen most, a Bajnai Gordon által vezetett Haza és Haladás egyesületté alakulása idején nyújtanak be módosítót. Papcsák Ferenc erre reagálva azt mondta, egyesületek továbbra is indulhatnak választáson, ha pártként regisztrálják magukat.

Hosszas vita és egy szünet után végül a fideszes Gulyás Gergely javaslatára a bizottság fideszes, KDNP-s és jobbikos tagjainak támogatásával arról döntöttek, hogy kedden este 7 órakor folytatódjon a bizottsági ülés.