Három sört ihatott a négy embert elgázoló férfi

Rendőrök vezetik el 2012. október 30-án a Kecskeméti Városi Bíróságról az október 28-án hajnalban Dunaegyházán történt három halálos áldozatot követelő baleset okozóját, gázolás, baleset
Vágólapra másolva!
A három barátját és testvérét elgázoló férfi azt állítja, csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy egy csoport sétál az út szélén. Hiába fékezett, az ütközést már nem tudta elkerülni.
Vágólapra másolva!

Mintegy 0,8 ezreléknyi alkohol volt a dunaegyházi gázoló vérében, vagyis a férfi legalább három üveg sört ivott, mielőtt vasárnap éjjel halálra gázolta három barátját, a testvérét pedig megsebesítette - írja szerdai számában a Blikk. Az előzetes letartóztatásba helyezett gázoló beismerő vallomást tett, de azt állítja, nem az elgázolt barátaival mulatott, onnan pedig nem vitte haza senki, hanem amikor vége lett a bulinak, beszállt a terepjáróba, és elindult.

A lap azt írja, hogy a férfi a sötétben csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy egy csoport halad az út szélén. Fékezett, elrántotta a kormányt, de az ütközést már nem tudta elkerülni. Azonnal kiugrott a kocsiból, odarohant a földön fekvő sérültekhez, és akkor látta, hogy a testvérét és a legjobb barátait gázolta el - írja a Blikk.

"Elmondhatatlanul sajnálja a történteket. Összeroppant a tragédia súlya alatt" - mondta Gáncs László, M. Ákos kirendelt ügyvédje, aki szerint az sem zárható ki, hogy pszichológusnak kell majd kezelnie a fiatalembert.

A férfi vasárnap hajnalban Dunaegyházán ittasan vezette Toyota terepjáróját, és négy férfit, közöttük a testvérét gázolta el. A baleset után a helyszínen ketten meghaltak, két férfit - az egyik a gázoló testvére volt - súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Az egyik súlyosan sérült, 19 éves férfi hétfőn hajnalban meghalt.