Nézőpont: Bajnai Gordon bejutna a parlamentbe

Vágólapra másolva!
Az összes szavazó között 5 százalék, a biztos szavazók között pedig 6 százalék a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 egyesület támogatottsága - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Eszerint Bajnai szervezete átlépné a parlamenti bejutási küszöböt, de a támogatókat valószínűleg nem a Fidesztől, hanem az LMP-től és a DK-tól csábítaná el.
Vágólapra másolva!

Átlépné a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt a Bajnai Gordon által vezetett politikai tömörülés, ha most vasárnap lennének a parlamenti választások - közölte a Nézőpont Intézet október végi felmérésére hivatkozva. A közvélemény-kutató szerint jelenleg a megkérdezettek 5 százaléka szavazna az Együtt 2014 egyesületre.

Az intézet október 24. és 26. között rögzített adataiból kiderül, a regisztrációban és a választási részvételben biztos szavazók körében ez az arány 6 százalékos. A Heti Válasz megbízásából készült vizsgálat szerint az új politikai mozgalom megjelenésének rövid távú vesztese az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK): előbbivel most a megkérdezettek 3, utóbbival mindössze 2 százaléka szimpatizál.

A kormánypártokat a választásra jogosultak 36 százaléka támogatja, míg az MSZP-t 12, a Jobbikot 11 százalék. A Nézőpont Intézet ezek alapján megállapította: a nagy pártok versenyében nem módosított az egy éve változatlan erőviszonyokon az új mozgalom.

Az intézet egy hónappal ezelőtt mért adataiban a felnőtt lakosság 32 százaléka szimpatizált a Fidesz-KDNP-vel, míg az MSZP-vel 12 százalékuk, a Jobbikkal 10, az LMP-vel pedig 5 százalékuk.

Az október végi kutatásból az is kiderül, hogy a megkérdezettek 46 százaléka biztosan regisztrálna és részt venne egy most vasárnapi választáson. Körükben a kormánypártok támogatottsága 46 százalékos, a szocialistáké 15, a Jobbiké 13, az LMP-é pedig a bejutási küszöb alatti, 2 százalékos.

A felmérés ötszáz felnőtt megkérdezésével készült, hibahatára 4,5 százalék.