Francia gép miatt riasztották a magyar Gripeneket

2012.11.05. 20:22

Két hónapon belül már harmadszor kellett felszállniuk a magyar vadászgépeknek egy, a magyar légtérbe belépő, de a hazai légi irányításnál be nem jelentkező utasszállító repülő miatt.

Egy Oroszországból érkezett, francia felségjelzésű utasszállító repülőgép miatt kellett riasztani hétfőn késő délután a Gripeneket - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A közlemény szerint a Boeing 737-300 típusú repülőgép nem tért el a bejelentett útvonaltól, de Magyarország légterében nem létesített rádiókapcsolatot a polgári irányítással, így ezt jelezték a honvédség légi vezetési és irányítási központjának. Ezután riasztották a Gripeneket, amelyek Kecskemétről felszállva néhány percen belül "elfogták" a légtérsértőt.

A Szamarából Marseille-be tartó utasszállító a szoros rárepülés után rádiókapcsolatot létesített a vadászgépekkel a vészfrekvencián, majd bejelentkezett a civil légi irányításnál is, így a Gripenek visszatérhettek a bázisukra.

Október közepén egy Dubajból érkező repülővel, szeptember elején pedig egy török utasszállítóval történt meg ugyanez.