Húsz napot kell várni egy útlevélre

Vágólapra másolva!
Januártól gyorsabban lehet hozzájutni az erkölcsi bizonyítványokhoz és az útlevelekhez. Gyorsul a külföldről behozott járművek származásának ellenőrzése is.
Vágólapra másolva!

Harmincról húsz napra csökken az útlevelek elkészítésének határideje, és gyorsabb lesz az erkölcsi bizonyítványok kiadása is annak a törvénynek az értelmében, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.

Gyorsul a külföldről behozott járművek származásának ellenőrzése is, az elfogadott jogszabály szerint ugyanis közvetlen kapcsolat lesz a SIS-rendszer és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) között.

A jogszabály azt is lehetővé teszi az Országgyűlési Őrségnek, hogy a személy- és létesítménybiztosítási feladatai során az érintett személyek személyazonosságának kétséget kizáró megállapítása érdekében hozzáférjen a személyi adat- és lakcímnyilvántartáshoz.