Kukacoskodó házmesterek miatt fáznak a lakók Hajmáskéren

Vágólapra másolva!
A közös kazánházon veszett össze két hajmáskéri társasház. Az egyik bérleti díjat követel a másiktól, mert náluk vannak a kazánok. A vita miatt az egyik ház 74 lakásában nincs fűtés, a felek perre mentek.
Vágólapra másolva!

Nincs fűtés Hajmáskéren egy 74 lakásos társasházban, miután elfajult a szomszéd házzal közös kazánokon másfél éve húzódó vita - írja a Veszprém Megyei Napló internetes kiadása. A fűtést két központi kazánnal oldották meg a két épületben - a Jókai-lakótelep hetes és nyolcas épületében -, de a két kazán az egyik épület tetején lévő kazánházban van. Ennek az épületnek a 2011-ben újonnan választott közös képviselője bérleti díjat követel a másik épülettől a kazánért, utóbbiak azonban vitatják ennek jogosságát.

Az ügyben érintettek több bejelentést tettek az önkormányzatnál, hatósági eljárást indítottak, és most bírósági ügy lett belőle. A két épületnek már a korszerűsítését is botrányok övezték: a kivitelező tönkrement, a cég felszívódott, otthagyva a félig kész lakásokat, a közös képviselők tavaly vesztek össze a kazánházon.

A hetes társasház - ahol a kazánok vannak - már be sem engedi a másik épület képviselőit a helyiségbe, utóbbiak emiatt kértek birtokvédelmet, míg előbbiek azért, mert a másik épület légkábellel próbálta meg kazánja elektromos ellátást biztosítani, mivel előbbiek a hozzá tartozó villanyórát is leszereltették.

Az ügyben decemberben lesz az ötödik bírósági tárgyalás, de addig biztosan nem lesz fűtése a nyolcas épületnek, amíg a két ház meg nem állapodik. A hetes havi 200 ezer forintot kér a kazánhasználatért és a fűtő munkájáért.