Bővülhet a diákhitelre jogosultak köre

Az emberierőforrások minisztériuma megfontolja, hogy ne a csak a gólyák, hanem a felsőbb éves tanulók is igényelhessék a Diákhitel 2-t.

Adómentessé tennék a külső adományokból létesített ösztöndíjakat és megfontolják a Diákhitel 2-re jogosultak körének bővítését - írja a Magyar Nemzet. Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének a Magyar Rektori Konferenciának küldött levelére hivatkozva.

A levél szerint a Diákhitel 2 idei igénybevételének tapasztalatai alapján fontolják meg a jogosultak körének bővítését. A szervezet korábban azt javasolta a kormánynak, hogy ne csak a gólyák, hanem a felsőbb évesek is igényelhessék a Diákhitel 2-t.

A külső adományokból létesített ösztöndíjak adómentessé tétele mellett a minisztérium kezdeményezi azt is, hogy az egyetemek és főiskolák által nem jogszabályi kötelezettségként folyósított ösztöndíj is élvezzen adómentességet. A dokumentum kitér arra is, hogy a közigazgatási minisztérium koordinálásával szakértői csoportot hoznak létre az önköltségen tanuló, majd a végzés után a közszférában elhelyezkedő diplomások által felvett diákhitel visszatérítésének szabályozására.