Vágólapra másolva!
Elutasította a volt miniszterelnök helyreigazítási kérelmét a Pécsi Törvényszék egy olyan cikkel kapcsolatban, ami Gyurcsány Ferenc szerint azt sugallja, hogy plagizált a szakdolgozatában. A bíróság szerint túl későn adta be a kérelmet, Gyurcsány nem hagyja annyiban, és fellebbez.
Vágólapra másolva!

Első fokon elutasította a Pécsi Törvényszék Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a Pecsiujsag.hu üzemeltetője ellen benyújtott sajtó-helyreigazítási kérelmét abban a perben, amelyben a politikus azt kifogásolta, hogy a portál cikke plagizálást sugallt a szakdolgozatával kapcsolatban. A bíróság arra hivatkozva utasította el a kérelmet, hogy a cikk 2012 áprilisában jelent meg, a politikus pedig jogi képviselője útján októberben, vagyis a rendelkezésre álló 30 napos határidőn túl nyújtott be helyreigazítási kérelmet.

Gyurcsány a Pécsi Tudományegyetem (JPTE) Tanárképző Karán folytatott technika-biológia szakon főiskolai tanulmányokat, 1984-ben adta le a szakdolgozatát A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel. A diplomamunkát 2012 májusában már nem találták a jogutód Pécsi Tudományegyetemen. Gyurcsány Ferenc volt sógora, Rozs Szabolcs 1980-ban a JPTE Tanárképző Főiskolai Karára ugyancsak benyújtott egy szakdolgozatot azonos címmel.

2012 áprilisában a Hír Tv plágiumgyanút fogalmazott meg a volt kormányfővel szemben a szakdolgozat hitelességével kapcsolatban. A Pécsi Tudományegyetem ezután vizsgálandó bizottságot állított fel. A bizottság arra jutott, hogy a Gyurcsány szakdolgozatáról készült egyoldalas bírálatban szereplő szöveg- és szövegrészlet-kritikák konkrét oldalszám szerinti utalásai oldalszám szerinti egyezést mutatnak Rozs Szabolcs szakdolgozatával. Ez azonban a testület szerint nem alkalmas eljárás arra, hogy Gyurcsány szakdolgozatával kapcsolatban szerzői jogi megállapításokat tegyenek, ezért arra jutottak, hogy a bizottság nem tud érdemi határozatot hozni, amíg nem látják Gyurcsány szakdolgozatát.

A bíróság megállapította, hogy a kifogásolt cikkben nem történt valós tények hamis színben történő feltüntetése, mert a portál híven közölte a tényeket, másrészt a cikk ezeken túlmenően következtetéseket, véleményeket tartalmaz, ami szintén nem alkalmas sajtó-helyreigazításra.

Az MTI az üggyel kapcsolatban megkereste Czeglédy Csabát, Gyurcsány Ferenc jogi képviselőjét, aki azt mondta: most kapta meg ő is az írásba foglalt ítéletet, amely ellen fellebbezést nyújtanak be. Az ügyvéd hozzátette: az eljárást próbapernek is szánták, kifogásolva azt, hogy nincs egységes szabályozása annak, hogy a folyamatosan elérhető online tartalmak esetében a sajtó-helyreigazításra rendelkezésre álló 30 napos határidő miként értelmezhető.