Vágólapra másolva!
Egy Szolnokra tartó személyvonat egyik kocsijában gyulladt ki a mellékhelyiség, Rákoskert és Maglód között. A lángokat az utasok leszállítását követően a személyzet poroltókkal próbálta eloltani, sikertelenül. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, a kocsi már teljes terjedelmében égett. A rendőrség is vizsgálódik az ügyben.
Vágólapra másolva!

Eloltották azt a tüzet, amely egy vasúti kocsiban, Rákoskert és Maglód között a nyílt pályán keletkezett kedd délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kisdi Máté tájékoztatása szerint a tűz az egyik WC-ben keletkezett, onnan terjedt át az egész vasúti kocsira, amely teljes terjedelmében égett. A lángokat a személyzet három poroltóval próbálta eloltani, de nem jártak sikerrel, a lángokat végül a fővárosi és a maglódi tűzoltók fékezték meg.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A vonaton körülbelül háromszázan, a kigyulladt kocsiban hárman utaztak; mindenkit időben leszállítottak, senki sem sérült meg. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálatot indított. De a rendőrség is vizsgálódik: az ORFK közölte, hogy a rendőrség közigazgatási helyszíni szemlét folytat annak kiderítésére, történt-e bűncselekmény.

Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vasútvonalon egy Szolnokra tartó személyvonat egyik kocsijában gyulladt ki a mellékhelyiség. Az érintett szakaszon nem közlekednek a vonatok, vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A menetrend szerinti közlekedés várhatóan délután állhat helyre.