Földre rogyott a pofontól a megvert tanár

Vágólapra másolva!
Két támadó bántalmazott egy gödöllői tanárt hétfő délután - közölte a rendőrség. A pofozkodókat még aznap elfogták, a tanár viszont kórházba került.
Vágólapra másolva!

Megtámadtak egy diákokra felügyelő középiskolai tanárt Gödöllőn, a pedagógus a bántalmazás miatt kórházba került - erősítette meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán. Beluzsárné Belicza Andrea szerint a támadás hétfőn késő délután történt, a két gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette.

A támadók egyikét, a 29 éves K. A.-t a helyszínre érkező járőrök azonnal elfogták, társát, a 25 éves R. J.-t, pedig nem sokkal éjfél előtt találták meg a rendőrök.

A gödöllői férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy arcon ütötte a pedagógust, aki ettől a földre esett, és sérülései miatt kórházba kellett szállítani. A vácszentlászlói férfi szintén bántalmazta a tanárt - állítja a rendőrség.

Mindkét gyanúsítottat őrizetbe vették, előzetes letartóztatásukról várhatóan csütörtökön dönt az ügyészség - tette hozzá a PMRFK szóvivője.