Megcsípték a BKV-t fosztogató kábeltolvajt

Vágólapra másolva!
Egy férfi 90 méter értékes rézkábelt lopott az 59-es villamos vonalán, majd visszament még 25 méterért. A rendőrök hajnali 1 körül érték tetten.
Vágólapra másolva!

Elfogtak a rendőrök egy 24 éves férfit, aki kábelt lopott szerdára virradó hajnalban az 59-es villamos vonalán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

M. József és ismeretlen társa éjjel 1 óra körül az Érdi úton, a vágányok melletti egyik oszlopról vágott le és vitt el 90 méter úgynevezett betáplálási kábelt, majd további 25 méternyit próbált ellopni. A rendőrök a helyszín közelében elfogták, és az autójában megtaláltak, majd lefoglaltak 25 méter kábelt.

A lopással az elkövetők 1,1 millió forint, a rongálással 200 ezer forint kárt okoztak. A férfi kihallgatásakor elismerte a bűncselekmény elkövetését, ezért a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A villamosvezetékek nagy értékű rézkábeleit rendszeresen fosztogatják tolvajok, és bár a BKV nyomravezetői díjat is felajánlott a tolvajok kézre kerítőinek, eddig a bűncselekmények elleni harc nem sok sikerrel járt. (A BKV kábeltolvajokra vadászó kémvillamosairól itt olvashatja riportunkat.)