Tömegverekedés volt Tarpán

Vágólapra másolva!
Péntek este tömegverekedés tört ki egy tarpai bár előtt. A rendőrök kilenc embert állítottak elő.
Vágólapra másolva!

Tömegverekedés tört ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán: a rendőrség kilenc résztvevő ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított büntetőeljárást - közölte Tamásné Berki Bianka, a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.

A társaság tagjai pénteken késő este egy bár előtt szólalkoztak össze a magyar-ukrán határ menti településen, majd verekedni kezdtek egymással. A verekedésnek a rendőrök vetettek véget, mind a kilenc embert előállították, és eljárást indítottak ellenük.