A tanárok fizetéséről még egyeztetni kell

Vágólapra másolva!
Mindkét fél szerint közeledtek az álláspontok a kormány és a pedagósusok sztrájkbizottsága között, a béremelésről azonban még nem született döntés. Egyelőre nem tudni, lesz-e sztrák, jövő szerdán újabb forduló.
Vágólapra másolva!

Előrelépés történt a pedagógusok foglalkoztatása ügyében a sztrájkbizottság és a kormány keddi tárgyalásán - derült ki a több órán át tartó egyeztetés után. A bérkövetelésekről tovább egyeztetnek jövő szerdán.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere közölte: az átadás-átvétel ügyében ugyanis sikerült megegyezni, a foglalkoztatás területén maradtak még vitatott pontok. hogy a bérek ügyében mire jutottak, úgy válaszolt: a szakszerveztek által kért 20 százalékos általános béremelésre nem tudtak igent mondani. További tárgyalásokat folytatnak, és mint mondta, bízik benne, hogy jövő szerdán ebben a kérdésben is sikerül majd megállapodni. Balog szerint abban megegyeztek, hogy az a béremelés, amelyet az életpályához és az új munkarendhez fognak kötni, jelentősebb, mintegy 30 százalékos növekedést jelent majd.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szintén azt mondta, kedden komoly előrelépés történt, de még koránt sincsenek azonos hullámhosszon minden kérdésben. Hozzátette, megállapodtak arról, hogy a közoktatási intézmények pedagógusi álláshelyeit a heti 22 finanszírozott óraszámhoz igazítják. A pedagógusok számára ez komoly és nagy izgalmat okozó kérdés volt - mondta, hozzátéve: ez a megállapodás azt sugallja, hogy az a nagyarányú pedagóguselbocsátás, amelyet a bizonytalanság miatt feltételeztek, talán nem lesz akkora, mint gondolták. Galló úgy fogalmazott, egyelőre nem tudni, lesz-e sztrájk. Szerinte a sztrájk nem cél, hanem eszköz. Galló a bérek ügyében sem tartja kizártnak, hogy elmozdulás történik.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pedig azt emelte ki, hogy a 22 óra rögzítése nagy jelentőségű bejelentés. Ugyanakkor ez csak ígéret, a kormánynak erre még rá kell bólintania, és törvényt is kell módosítani, a köznevelési törvény ugyanis jelenleg 22-26 órát rögzít. Mendrey szerint a bérkövetelésekben még jelentős távolság van a felek között - mondta. Hozzátette: nem véletlen, hogy a közalkalmazottak egészére vonatkozóan szeretnének 20 százalékos béremelést. Szerinte a kormány ajánlata bizonytalan, és azt gondolják, javaslatuk január elsejétől, de legkésőbb februártól megvalósítható lenne. Számításaik szerint indítványuk kevesebb forrást igényel, mint a kabinet elképzelése.