Az ügyészség kérte a nyomozás meghosszabbítását, újabb gyanúsítottak is lehetnek.

Két hónappal hosszabbítaná meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a moszkvai magyar kereskedelmi képviseletének 2008-ban, a Gyurcsány-kormány idején történt eladása miatt, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával folytatott eljárást - tudta meg a Magyar Nemzet.

Keresztes Imre, a KNYF vezetője a lap érdeklődésére közölte, a Legfőbb Ügyészségtől kérték a határidő meghosszabbítását, amire a következő napokban kaphatnak választ.

A főügyész nem zárta ki, hogy az eljárásnak további gyanúsítottjai lesznek, illetőleg az ügy jelenlegi terheltjeit további bűncselekmények gyanújával hallgatják majd ki. Mindezt a jogsegély formájában az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Ügyészségétől az értékesítés körülményeiről kapott dokumentumok alapján valószínűsítette.

A moszkvai magyar kereskedelmi képviselet ügyéről szóló cikkeinket itt olvashatja.