Még tucatnyi törvényjavaslatot nyújt be a kormány az idén

Vágólapra másolva!
Ezek között szerepel a felsőoktatási törvények módosítása, az agrártörvények, a nyugdíjazásról, valamint a fegyveres szervekről szóló jogszabály is. A képviselők december 21-én üléseznek utoljára.
Vágólapra másolva!

Péntekig kell benyújtania a kormánynak azokat a törvényjavaslatokat, amelyek elfogadását még idén reméli az Országgyűléstől - tudta meg az MTI kormányzati forrásból.

Az MTI értesülése szerint csütörtökön a közigazgatási államtitkári értekezleten dőlt el, hogy körülbelül egy tucat törvényjavaslat benyújtását tervezi még a kabinet. Ezek között szerepel a szakképzési, a felnőttképzési, a felsőoktatási törvények módosítása, az agrártörvények, a nyugdíjigazgatásról és a közszolgálati nyugdíjról, valamint a fegyveres szervek szolgálati viszonyáról szóló jogszabály.

Várhatóan a két ünnep között nem ülésezik az Országgyűlés, de lesz rendkívüli ülés, azaz a parlamenti munka nem ér véget december 15-én. Az MTI úgy tudja, hogy a tervek szerint a képviselők december 21-én üléseznek utoljára ebben az évben.