Vágólapra másolva!
Együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat a katonai pálya iránt érdeklődő és arra alkalmas cigány fiatalok képzéséről és foglalkoztatásáról; a dokumentumot Hende Csaba tárcavezető és Farkas Flórián, az ORÖ elnöke kedden írta alá Budapesten.
Vágólapra másolva!

Hende Csaba azt mondta, hogy a hadsereg mindig is a társadalmi mobilizáció fontos terepe volt. A honvédség ugyanazt kínálja a cigányoknak is, mint mindenki másnak: kemény munkával megszerezhető tisztes megélhetést, részt a közös célok megvalósításból, valamint stabil, kiszámítható életpályát. A honvédség meritokratikus elven működik, tehát az érdem, a teljesítmény számít - tette hozzá.

Hende Csaba szerint az egyenruha és a bajtársiasság miatt a magyar honvédségben nincs diszkrimináció. Kifejtette, szociológiai vizsgálatok többszörösen igazolták, hogy a magyar társadalom szervezetrendszerei közül éppen a magyar honvédség az, amelyben feltűnően alacsony mértékben van jelen a cigányellenes érzület.

Farkas Flórián, az ORÖ elnöke arról beszélt, hogy a honvédelmi tárcával kedden megkötött megállapodás mind szellemiségében, mind kötelezettségvállalásában kapcsolódik a kormánnyal kötött keretmegállapodáshoz. Ugyanis - mint rámutatott - a megállapodás két nagyon fontos pillért, a képzést és a foglalkoztatást érinti. Továbbá "a fegyelem, a rend tanítását, tanulását" - fűzte hozza.

A közreadott sajtóanyag szerint az együttműködés értelmében a HM felmérést készít a hiányszakmákról, amelyekhez "kapcsolódó beosztásokban kiemelten alkalmaz roma fiatalokat, akikre vonatkozóan az ORÖ tesz javaslatot, és akiknek a kiválasztásában együttműködik".

A HM és az ORÖ együttműködik annak érdekében, hogy az iskolarendszert végzettség nélkül elhagyó, de a katonai pályára alkalmas fiatalok egy olyan, a honvédség célkitűzéseinek és feladatainak a végrehajtása szempontjából szükséges szakképzettség megszerzésére irányuló képzési programban vehessenek részt, amelyet a munkaügyi szervezet finanszíroz és bonyolít le, a HM pedig biztosítja a programot elvégző fiatalok foglalkoztatását.