Tovább nyomoznak Biszku ügyében

2012.11.27. 6:41

Az ügyészség február végéig meghosszabbította a nyomozás határidejét.

Február 28-ig meghosszabbította a nyomozás határidejét Biszku Béla volt kommunista belügyminiszter ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség - mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek.

Biszkut az 1956-os forradalom leverése utáni két sortűz miatt több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel gyanúsítják. Majd azért is eljárás alá vonták, mert 1957-ben nem indított hivatalból büntetőeljárást a tudományos akadémia három kutatójának brutális bántalmazása miatt, pedig az arról szóló hivatalos jelentést megkapta.

Emiatt az idei évtől hatályos "lex Biszku" alapján (amely az emberiesség elleni bűncselekmények, illetve a fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések elévülhetetlenségét írja elő) "a pártállam érdekében, szándékos súlyos testi sértéssel elkövetett kommunista bűncselekménnyel kapcsolatos bűnpártolással" gyanúsították meg - ismerteti a lap keddi száma.

Biszku Béla jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt áll, vagyis szabadon mozoghat Budapest határán belül, miután a bíróság október közepén megszüntette a házi őrizetét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK