Kirúgott közalkalmazott miatt fizet a magyar állam

Vágólapra másolva!
Elutasították a fellebbezést, így jogerőre emelkedett az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozata, amely 9 ezer euró megfizetésére kötelezte Magyarországot egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása miatt.
Vágólapra másolva!

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának öttagú tanácsa elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a bíróság júliusban, első fokon elmarasztalta Magyarországot egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása miatt. Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

A volt magyar közalkalmazott nő - akinek a nevét saját kérésére nem hozták nyilvánosságra - azzal érvelt, hogy miután 2010. szeptember 27-én indoklás nélkül bocsátották el állásából, nem fordult bírósághoz, hiszen nem tudott volna semmilyen ellenérvet felhozni a perbeli siker reményében az elbocsátás általa nem ismert indokaival szemben. Ezzel tehát szerinte sérült az a joga, hogy sérelem esetén bírósághoz fordulhat.

Az indoklás nélküli elbocsátást lehetővé tevő jogszabályt a magyar Alkotmánybíróság 2011. február 18-án alkotmányellenesnek minősítette, majd ugyanazon év május 6-án azt is kimondta, hogy az ilyen, alkotmányellenesnek minősített jogszabályokat nem lehet alkalmazni a bíróságok előtt folyamatban levő ügyekben. Strasbourgban igazat adtak a panaszosnak, és megállapították, hogy Magyarországon megsértették az igazságszolgáltatás igénybe vételéhez fűződő jogát.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 6 ezer euró nem vagyoni kártérítést, valamint - a reálisan felmerült költségek megtérítésére - további 3 ezer eurót ítélt meg a panaszos javára.