Bejöttek a kínaiak, avval haltam meg

A nyolcvanas években még futószalagon gyártották a kis szabóműhelyek az egyedi ruhákat a butikoknak. Ma ehhez képest az egész szakma haldoklik, senki nem varrat magának egyedi ruhát, a szabóknak - leszámítva a luxusruhák készítőit - marad a cipzárcsere, a nadrágfelhajtás, a foltozás. A tűpénzt senki nem akarja megfizetni egy menő nadrágért. Hová tűntek a szabók?

Bejöttek a kínaiak, avval haltam meg - mondja Markovits Zoltán. A férfi 16 éves kora, az 1970-es évek óta szab és varr női ruhát, de az utóbbi időben már csak javítás és igazítás van, a méret utáni készítés és a nagyobb munkák elkerülik a Szondi utcában, az állatkerttől egy sarokra található kis terézvárosi műhelyt. A javítás mindig ment, de mostanra ez maradt a fő profil, pedig az 1980-as években még szinte nagyüzemben készítette több alkalmazottal és tanulóval együtt a butikokba szánt ruhákat. "Reggel hattól este tízig dolgoztunk. Akkor még nem volt kínai termék." A mesternek az anyja és az apja is szabó volt, és a fia is annak tanult, de már külföldön él, és "afféle polihisztor".

"A rongyosszakma szar!" - mondja félig-meddig viccelődve. Méret után már nem divat ruhát készíttetni, az emberek legfeljebb magukra igazíttatják a bő vagy szűk darabokat - mondja a férfi, miközben éppen egy régi teveszőr-kabátot igazgat villogó műanyag fenyőágakkal díszített üzlete hátsó szobájában. "Ezt gyorsan be kell fejeznem" - mentegetőzik, amiért nem állt fel a varrógép mellől. "Kifogyott belőle a tulajdonosa, most pár ezer forintért felújíttatja, és lesz egy új kabátja... Ilyet ma már nem kapni" - mozgatja meg a barna szövetkabát ujját - de ha árulnák is, legalább 150 ezer forintba kerülne" - magyarázza, miért érheti meg a tulajnak a 15 ezer forintosra becsült átalakítás.

A szabók kiöregednek

Nemcsak komoly munkából, de szabóból is egyre kevesebb van. A trendet jól mutatja, hogy a Szabómester Szakképző Iskolát két éve átnevezték Mándy Iván Szakképző Iskola és Speciális Szakiskolára - mondja az igazgató, Szabados Attila. Egyre kevesebb tanulójuk volt, és egyre többen hagyták ott a tanulást év közben, miközben az iskolaátszervezések és összevonások miatt az ő profiljuk is megváltozott: kikoptak a szabószakképző osztályok, és a vendéglátó-ipari képzéssel, illetve az enyhén értelmi fogyatékosoknak szánt szakképzésekkel foglalkozó osztályok aránya nőtt, az iskola neve pedig megtévesztővé vált. "Tűnnek el, változnak a szakmák, mindenki kapkodja a fejét."

Markovits Zoltán az 1970-es évek óta szab és varr női ruhát

Kiöregednek a szabók - magyarázza Markovits Zoltán is. A méretes ruha drága, egy nadrágra való gyapjúszövet magában is belekerül 15 ezer forintba, és "már nem azért a húsz fillérért, de a tűpénzt, azt igenis meg kell fizetni". A szabó annak idején szeretett volna elmenni a magas minőségű, egyedi ruhakészítés, az haute-couture felé, "mint ahogy... Ica, hogy is hívják azt a magyar ruhatervezőnőt?" - fordul oda az éppen egy ruhaujjat gőzölő nyugdíjas segítőjéhez, de eszébe jut a név - "a Zoób Kati", de ez nem jött össze: például sok pénzbe került volna a drága anyagok beszerzése Párizsból.

A ruházkodás a rendszerváltás egyik nagy vesztese volt. Húsz év alatt jelentősen csökkent annak az összegnek az aránya, amit az emberek a fizetésükből ruházkodásra költenek - derül ki a KSH adataiból. Már a rendszerváltáskor sem költöttünk sokat, egy háztartás csak a jövedelme 6,6 százalékát fordította erre, mára pedig ez is megfeleződött. A textíliák és ruházati cikkek gyártása 2001-ben még 432 milliárdos üzlet volt, tavaly azonban már csak alig 318 milliárdos, a belföldi forgalmuk értéke pedig 129-ről 56 milliárdra csökkent.

Idén egyetlen nadrág

Azért a javítási munkákban is megtalálja az önkifejezést. Mesél egy fekete selyemmuszlin ruháról, amelyet kifoszlott ujjal vittek hozzá, hogy valahogy foltozzák meg, de végül új ujjat szabtak hozzá ugyanolyan anyagból. Olyan jól sikerült, hogy a tulaj alig ismerte meg a ruhát. "Ez a művészet" - mondja, miközben jön egy idős férfi, farmernadrágot hoz javításra. "Ez ráér majd" - mondja a kopott linóleumpadlón elé siető szabónak, aki nevetve gyorsan figyelmezteti: "Nálunk nem szabad azt mondani, hogy ráér."

Mostanra a ruhajavítás maradt a fő profil

Minden korosztályból járnak javíttatni ruhát az emberek - meséli Kondor János férfiszabó Hunyadi téri kis üzletében. Többnyire azok, akik ragaszkodnak egy-egy kedvelt ruhadarabjukhoz. Visznek hozzá régi farmert, hogy szabja át divatosabb fazonúra, de akadt Boss öltöny is, felfeslett varrással. "Az is csak tömegtermelésben készül, nem egyedileg." Nála is a javítás a fő profil, az idén méretre egyetlen nadrágot csinált még a nyáron, és azt mondja, az 1990-es évektől kezdve alig kap ilyen jellegű megrendelést. A javítások árairól konkrét eset híján nem beszélt, de Markovits Zoltán az Angliában élő fiáról azt mesélte, volt példa arra, hogy vett egy nadrágot hét fontért, és magára alakíttatta, amire kilencet fizetett ki. "Ha ajándékba is kapod a ruhát, azért én nem fogom megcsinálni ingyen" - mondja.

Robotmunka és pályaelhagyók

"A fiataloknak már nem kell ez, robotmunka, egész nap egy helyben ülni" - magyarázza, szerinte miért öregedett el a szabó szakma. "A hazai ruhagyártást hazavágták, megszűnt a kisipar, kihaltak a régi öregek."

Szabados Attila iskolaigazgató vágyakozva beszél egy könnyűipari gyárról Magyarországon, ahol munkához juthatnának az újonnan végzett tanulók. "Már nem vagyunk drágábbak a keleti, olcsó munkaerőnél, az itthoniak is örülnének az ottani fizetésnek" - mondja ironikusan. Utoljára két éve volt szabóképzésük, akkor tanulóik sorra hozták el a jó helyeket az országos versenyen, de egyik sem a szakmában helyezkedett el. "Nincs kereslet, nem lehet belőle megélni, ha találnak minimálbér-közeli állást, azt nem adják oda semmiért."

Ruhajavítási lista

Az utolsó pillanat

Egy közelmúltban végzett tanulóról tudott, aki volt annyira szerencsés, hogy saját vállalkozást indítson, mert meg tudta venni olcsón az iskolából leselejtezett gépeket, és örökölt egy lakást. Ő most egy kínai megrendelőnek dolgozik. A többiek pedig, akikről tudomása van, a szezonális jellegű munkákban reménykedhetnek, amikor szalagavatók idején hirtelen megszaporodnak a megrendelések a kisszériás egyedi kosztümökre, öltönyökre. Azért bizakodó, jövőre újraindul a szabóosztály, tíz tanulójuk már biztos lesz.

Szerinte nagyon kellene egy könnyűipari gyár is. "Most van még itt az utolsó pillanat, itt vannak a szakoktatók, a tanárok, de hamarosan nyugdíjba mennek, és nincs utánpótlás." Vannak ugyan hazai divatházak, de azok annyira profi, magas szintű mérnöki tudást igénylő gépekkel dolgoznak, hogy nem szabó-varró munkásokat keresnek, és meg tudják oldani a gyártást viszonylag kis létszámmal, miközben ők még varrógépen tanítanák a jelentkezőket - mondta az igazgató.

Szabados szerint a ruhajavításban sincs nagy perspektíva. Sorra nyílnak ugyan a kis javítóüzletek a bevásárlóközpontokban, de "ez nem örömünnep", inkább jelzésértékű, hogy az emberek egyre kevésbé dobálják ki a ruhát egy elromlott cipzár miatt. Ráadásul a ruhajavítók sem élnek meg a saját lábukon, mellette kulcsmásolót, tisztítót is működtetnek, mert különben nem tudnák fönntartani magukat. Erről beszélt az [origo]-nak egy belvárosi tisztító üzemeltetője is, aki négy éve hagyott fel a szabászattal, és tette fő profiljává a tisztítást, ami mellett alkalmanként vállalnak csak ruhajavítást, készítést.

Javítják vagy eldobják?

Tímár Gábor soha nem tanult szabónak, igaz, ő legfeljebb javít ruhákat, cipőket, táskákat, sátrakat, és öngyújtót tölt, kulcsot másol apró belvárosi, Mozsár utcai boltjában. Szerinte az emberek inkább megveszik az olcsót, és nem költenek rá. Ha mégis javítani kell, nem az a fontos, hogy jól meg legyen csinálva, hanem, "hogy minél olcsóbban össze legyen tákolva, hogy használni lehessen".

Van azért kivétel: a drágább, jobb minőségű dolgok kijavítására inkább áldoznak az emberek. Beszélgetésünk idején éppen egy középkorú nő tért be az üzletbe nadrágszíjért. "Volt egy jó övem rossz csattal és egy rossz övem jó csattal. Nem fogok venni egy Levi's övet tízezerért, amikor meg is tudom csináltatni" - mondta. Négyszáz forintot fizetett érte.

Tímár Gábor cipőket, sátrakat, táskákat, esernyőket javít

Így is sokan javíttatnak használati cikkeket a férfinál, de három-négy éve jobb volt a helyzet. A megélhetés rapszodikus, "olyan, mint a zöldségpiac, van, hogy hetekig ember nem jön be". Sokan szerinte megpróbálkoznak az otthoni javítással. "Ahogy a focihoz is mindenki ért, úgy ért mindenki a varráshoz is" - mondta, de akadt példa arra, hogy neki kellett helyrehozni ilyenkor elkövetett hibákat.

Lehet, hogy sokan értenek hozzá, de ahogy focizni, úgy varrni is csak kevesen tudnak igazán - mondta ugyanerről a Hunyadi téren dolgozó Kondor János. Hozzá is többször került olyan ruha, amit otthon próbáltak beszegni vagy felhajtani, de ez többnyire nem vezet eredményre, mert csak "összekaszabolja, és olyan is".