Az áldozat lányát gyanúsítják a józsefvárosi gyilkossággal

Vágólapra másolva!
Két embert gyanúsít a rendőrség a hétfő reggel Budapesten meggyilkolt 62 éves asszony halála miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A egyikük az asszony lánya, a másik a lány élettársa. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

A BRFK azzal vádolja F. Máriát, a meggyilkolt nő 33 éves lányát és annak 59 éves élettársát, O. Lászlót, hogy ők ölték meg több késszúrással december 3-án, hétfőn reggel a józsefvárosi Bauer Sándor utca egyik lakásában az idős asszonyt. A gyilkosság oka még a rendőrség előtt sem világos.

A kerületi rendőrkapitányságot a meggyilkolt asszony élettársa értesítette telefonon, mert miután a munkahelyéről hazatelefonált, azt feltételezte, hogy a nővel valami baj történt. A kapitányság járőre a helyszínen fogta el az állítólag menekülésre készülő gyanúsítottakat.

Azonnal őrizetbe vették a budapesti nőt és férfit, és emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük eljárást. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.