Ertsey Katalin a parlamentben LMP-s marad

Vágólapra másolva!
Bár a párt belső vitái miatt a múlt héten felfüggesztette LMP-s tagságát Ertsey Katalin, úgy döntött, hogy a parlamentben folytatja a munkáját a frakcióban. Annak ellenére is, hogy szerinte az LMP jelenleg nem tudja megmutatni, hogy lehet más a politika.
Vágólapra másolva!

Az LMP-párttagságát továbbra sem állítja helyre, de a párt képviselőjeként tovább dolgozik - jelentette be Ertsey Katalin a blogján. Ertsey Katalin a múlt héten kedden függesztette fel párttagságát a hétfői frakcióvezetői szavazás után, mert az szerinte "az ocsmány politikai alkuk és kontraszelekció diadala volt". Akkor egy hét gondolkodási időt kért.

"A párttagságomat egyelőre nem tudom helyreállítani. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, látnom kell a gyógyulás jeleit, ez hónapokig is eltarthat" - írta. A parlamenti munkát viszont folytatja, mert tartozik ennyivel a választóinak, "akik az összes LMP-s képviselő között a legmagasabb, 17 százalékos arányban adtak nekem bizalmat 2010-ben".

A képviselő az LMP vezetésének címzett levélben azt is leírta, hogy ő még hisz abban, hogy lehet más a politika, de "jelenleg az LMP ezt nem tudja megmutatni. Kérem, hogy mindannyian tegyetek, tegyünk meg mindent azért, hogy ez megváltozzon."

A képviselő a blogján azt írta, a döntéséhez a múlt héten történtek is hozzájárultak: a Jobbik kérdésére Ertsey azt válaszolta, hogy izraeli-piréz kettős állampolgár. A Jobbik erre lemondásra szólította fel. "Az elmúlt hét talán azt is megmutatta, van még dolgom a magyar politikában" - írta Ertsey.