A pirosnál veszett össze két autós Egerben

Vágólapra másolva!
Az egyik nem engedte besorolni a másikat a pirosnál, ezért az megállásra kényszerítette az úton. Végül csak veszekedtek, majd továbbmentek.
Vágólapra másolva!

Le akarta szorítani a piros lámpánál az egyik autós a másikat Egerben - írja a Heol.hu. A Heves megyei lap internetes oldalán arról számolt be, hogy a leszorított autós bejelentést tett a rendőrségen. A férfi állítása szerint épp a pirosnál állt, amikor megpróbált besorolni elé egy fekete autó.

A férfi rádudált a fekete autó vezetőjére, és továbbment. Ez után a másik autós elévágott, és megállásra kényszerítette. Mindkét autós kinyitotta kocsija ajtaját, de végül egyikük sem szállt ki, hanem néhány perc múlva mindketten továbbindultak.

A rendőrségi bejelentés után a helyszínen intézkedő rendőrök megállapították a fekete kocsit vezető férfi személyazonosságát, aki időközben személyesen megjelent az Egri Rendőrkapitányságon, ahol közúti veszélyeztetés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök.