Egy férfit és egy nőt is megvertek azok a rendőrök, akiket kényszervallatás miatt ítélt el jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. A két rendőr felfüggesztett börtönt kapott, lefokozták és elbocsátották őket.

Két Gyöngyösön szolgálatot teljesítő rendőr veszítette el állását kényszervallatás miatt a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete alapján. Felfüggesztett büntetésük tartamát is felemelte a másodfokú bíróság - írja a Heol.hu.

A Heves megyei lap tudósítása szerint bántalmazás hivatali eljárásban bűntett miatt indult az eljárás az ügyben, végül kényszervallatás miatt született meg az ítélet T. Béla és K. Viktor ellen. A Heves Megyei Bíróság egy-egy év, három évre felfüggesztett börtönt rótt ki rájuk.

A fellebbezések után a Fővárosi Ítélőtábla a jogerős döntésében mindkettejük börtönbüntetésének idejét megduplázta, és annak felfüggesztését is négy évre hosszabbítottsa. Egyikük eddig főtörzsőrmester, másikuk zászlós volt, az Ítélőtábla mindkettejüket lefokozta, amely a rendőrség kötelékéből való elbocsátással is jár. A döntés indoklása szerint "a vádlottak a terhükre rótt cselekményükkel súlyosan sértették a rendőrség tekintélyét, az annak működésébe vetett bizalmat, olyan súlyú cselekményt valósítottak meg, ami miatt a továbbiakban rendfokozat viselésére nem méltóak" - közölte Nyíri Beáta, az Egri Törvényszék elnökhelyettese.

A Heol.hu korábban azt írta a kényszervallatásos esetekről: mindkét rendőr részt vett a sértettek, Sz. Tamás és K. Istvánné kihallgatásában. A budapesti férfit a másodrendű vádlott telefonon idézte 2009 júniusában, míg a siófoki asszonyt egy abasári igazoltatás során állították elő 2009. szeptember 22-én. A sértetteket, bár eltérő mértékben, egyaránt bántalmazták kihallgatóik. A férfit például, akit az M3-as autópálya parkolóiban elkövetett keréklopásokkal összefüggésben akartak rábírni arra, hogy ismerje el bűnrészességét, kézzel, műanyag csővel alaposan elverték, ennek testszerte nyomai maradtak. A talpát is ütötték a csővel, utána eltartott egy darabig, amíg felgyógyult.